Gourmet fesztivál 2013 Budapest




Időpont: 2013. május 31 - június 2.

Az éttermek szinte teljes hazai élmezőnyét felvonultatja a budapesti Millenáris parkban május 30. és június 2. között a Gourmet Fesztivál, amelynek idei kiemelt témája a gulyás lesz.

Május 30. és június 2. között ismét a Millenáris Parkba várja vendégeit a legnívósabb és legváltozatosabb hazai gasztrorendezvény, a Gourmet Fesztivál. A magyar gasztronómia szerelmesei számára kihagyhatatlan esemény még a tavalyinál is 50%-kal több kiváló éttermet vonultat fel, idén már szinte a teljes hazai élmezőny bemutatkozik, a vidéki Magyarország gyöngyszemeitől a budapesti sztárséfekig. Jelentős újításként az idei Gourmet kiemelten foglalkozik az ország legismertebb ételével, a gulyással is. 2013-ban már nemcsak a nagyközönség kulináris továbbképzését tűzték ki célul a szervezők, azzal, hogy egy helyen elérhetővé, megkóstolhatóvá teszik az ország legjobbjait, hanem a szakma tovább fejlődését is igyekeznek szolgálni. A rendezvény szakmai napján ugyanis a legkiválóbb kistermelők, sajtkészítők és az éttermesek találkozhatnak egymással.

Az elmúlt két évben a Sziget Szervezőiroda kezei között teljesen megújult, és immár egyértelműen a legnívósabb hazai gasztronómiai seregszemlének számít a Gourmet Fesztivál. A színvonal ráadásul nemcsak a résztvevők összetétele és az igazán egyedi ételkínálat miatt kiemelkedő, de a helyszín kialakítása, az ülőhelyek száma, az egyedi étkészletektől, a kiegészítő programokig, minden azt a célt szolgálja, hogy a látogatók igazi élményekkel gazdagodjanak.

A bevált szlogen „Kóstold meg Magyarországot!” jegyében, idén még több vidéki és fővárosi étterem várja a kulináris érdeklődésű nagyérdeműt. A rendezvény igyekszik átfogó képet adni a hazai csúcsgasztronómiáról, bemutatva a legjobb éttermeket, borászatokat, gourmet üzleteket, cukrászdákat. „Amellett, hogy egy jól átlátható pillanatfelvételt ad a vendéglátás csúcsainak jelenlegi állapotáról, igazi különlegessége, hogy ez az egyetlen olyan rendezvény, ahol szinte teljes számban felvonulnak a hazai gasztropiac nagyágyúi, vidékről és Budapestről egyaránt. A hazai top 50 étteremből 2013-ban már szinte mindenki képviselteti magát és ráadásul sokan úgy jelennek meg, hogy ez az egyetlen rendezvény, aminek a kedvéért kimozdulnak a megszokott konyháikból. Az a cél vezérel bennünket, hogy a Millenáris területén bemutassuk az ország gasztronómiai makettjét. Szeretnénk, ha az érdeklődők, elérhető árakon (500 és 1000 forint között/adag) megkóstolhatnának megannyi izgalmas és ínycsiklandó finomságot. Az ételek mellé szakemberek által összeállított bor ajánlatot is kapnak majd a látogatók, akik a párosított borokat a helyszínen szintén megízlelhetik. Egy helyen megkaphatnak szinte mindent, amit amúgy csak hosszas utazással és komoly ráfordításokkal tudnának csak felfedezni.” – mondta Gerendai Károly, a Gourmet Fesztivált szervező Sziget Kft igazgatója.

Az idei év újítása, hogy a Gourmet Fesztivál kísérletet tesz arra, hogy a csúcsgasztronómiát és a mindennapok étkezési kultúráját közelítse egymáshoz. Ennek jegyében mutatkozik be a rendezvényen a „gulyás”, a legkülönbözőbb formákban, legyen az leves, pörkölt, hab, mártás, vagy akár terrine. „A fesztiválon megjelenő éttermek általában 2-3 különleges fogást készítenek, amivel igyekeznek a konyháik jellegzetességeit bemutatni. Idén viszont arra kértük a meghívott csúcséttermek séfjeit, hogy a saját kreálmányaikon túl, készítsenek még egy fogást, egy igazán közkedvelt magyar ételt, a gulyást, ahogyan ők a legjobbnak gondolják. A Gourmet Fesztiválon tehát megtudhatjuk majd, hogy Magyarország legjobb séfjei mit gondolnak e hagyományosan magyar ételről, hogyan készítik el, miként álmodják újjá.” - tette hozzá Gerendai. Az ország legismertebb ételét Váncsa István helyezi el a magyar gasztronómiában, a gulyás-történelemről itt olvashatnak.

A tavalyi rekordszámú résztvevőhöz képest, idén még tovább bővül a kínálat. Jóval több étterem várja az érdeklődöket, továbbá a legjobb borászatok és gourmet boltok mellett ismét helyet kapnak a minőségi sörök, kávék, cukrásztermékek és pékáruk is. Több mint 100 kiállítót várnak.

A példa nélküli étel- és italkínálaton túl, színvonalas gasztro- és zenei programok is várják majd a látogatókat. A Gourmet gasztroszínpadán például testközelben láthatja a közönség az ország Michelin-csillagos séfjeit, Széll Tamást (Onyx) és Miguel Rocha Vieira-t (Costes), akik külön bemutatóval készülnek, továbbá a tavalyi sikerre való tekintettel idén is lesz Bíró Lajos - Segal Viktor párbaj, idei témájuk a padlizsán.

Ez a rendezvény nemcsak a nagyközönséghez igyekszik közelebb hozni a minőség iránt elkötelezett gasztronómia szereplőit, hanem találkozási és igazodási pont a szakmabeliek számára is. Ezért a Fesztivál szakmai napján (május 30.) szó lesz a Magyar Gasztronómiai Egyesület (MGE) és a Gault & Millau Magyarország (GM) étteremkalauz által nemrégiben alapított “Aranyszalag Minőség” élelmiszer- és alapanyag tanúsítványról. Élőben is bemutatkozhatnak a potenciális vevőiknek a minősítésnek megfelelő kistermelők, valamint külön figyelmet kapnak hazánk legkiválóbb sajtkészítői is.

Végezetül, de nem utolsó sorban, ezúton is szeretnénk köszönetet mondani azoknak a szakértőknek, akik munkájukkal, tudásukkal és ötleteikkel az eddigiekben segítették a Gourmet Fesztivált: Bíró Lajosnak, Csapody Balázsnak, Harmath Csabának, Jókuti Andrásnak, Mautner Zsófiának, Mihalik Zoltánnak, Molnár B Tamásnak, Nemes Richárdnak, Segal Viktornak, és Vajda Pierrenek.

Május utolsó hétvégéjén tehát újra Gourmet a Millenárison, gulyásvariációkkal és megannyi finomsággal. A belépőjegy ára változatlanul 2900 Ft, amely mellé jár egy prémium minőségű borospohár, egy tokaji furmint kóstoló, a METRO áruház felajánlásával naponta az első 1000 látogatónak egy bélszín carpaccio, valamint egy csésze kitűnő kávé, amelyet az ország legjobb baristái készítenek majd.

A fesztivál kiállítói listáján szerepel például a Costes, a Chateau Visz, a La Mareda, az Olimpia, a Pomo d'Oro, a Ráspi és a Viator Apátsági Étterem. A boros résztvevők között jelen lesz mások mellett a Badacsonyi Kör, a Bock Pince, Gere Attila, a Heimann Birtok, a Kertész Pincészet, a Kovács Nimród Winery, a Kreinbacher Birtok és a Sauska, de képviselteti magát például a Bortársaság, a Divin Porcello sonkabár, a Gerbeaud, a Hegyközi Manufaktúra, a Sarki Fűszeres, a Szega Camembert, a Terra Hungarica és a WineAge Borkereskedés is. A kiállítók és a programok részletes listája a http://sziget.hu/gourmetfesztival honlapon érhető el.




Pin It
Facebook Social Comments
Rating:
( 0 Rating )

Fehértói Halászcsárda

Algyői Halászcsárda

Jobb Miint Otthon Kisvendéglő és Halászcsárda Szeged

Kiskőrössy Halászcsárda Szeged

Stüszi Vadász Étterem Szeged

Stüszi Vadász Étterem Szeged

Stüszi Vadász Étterem Szeged

Gere Tamás és Zsolt pincéje - Villány. Borkostoló, vendéglátás, étterem, bororzó. Borok: Villányi Olaszrizling, Siklósi Hárslevelű, Villányi Rosé, Villányi Kékoportó, Villányi Kékfrankos, Villányi Pint Noir, Villányi Cabernet Sauvignon

Polgár Pincészet, Polgár Zoltán borász, Villány, pincelátogatás, borkóstoló vörösbor, szállás, panzió

A Tolcsva Bor Kft. bemutatkozó oldala. Sajgó Pincészet és Panzió Tolcsva. Boraink: Tokaji Furmint (Félédes, száraz), Tokaji Sárgamuskotály, Tokaji Hárslevelű, Tokaji Szamorodni (Édes, száraz) Tokaji Késői Szüretelésű (Furmint, Sárgamuskotály, Hárslevelű), Tokaji Aszú (3,5,6 puttonyos), Tokaji Aszú Eszencia, Tokaji Eszencia (Nektár)  Borkóstoló, borkostolás, vendéglátás.

Keresés