Szentesi kosszarvú paprika

paprika

Csongrád, Tiszazug

A paprikák között jellegzetes, egyedi, pödrött, kosszarvhoz hasonló termék.
A Szentesi kosszarvú paprika (Capsicum annuum L. convar. Longum) ma is elsősorban szabadföldi termesztésre használt fajta. A terméstől elvonatkoztatott növény megjelenésében olyan, mint ami Magyarországon a többi fajtánál is jellemző. A tő magassága 40-50 cm, zömmel három elágazása van, levelei középzöldek, 6-8 x 3-4 cm nagyságúak (intenzívebb termesztési módnál nagyobbak), szív alakúak. Termése csüngő állású, 18-25 cm hosszú, világoszöld, hegyes végződésű, húsa 2-3 mm vastag. (Biológiai érettsége a zöldből pirosra történik, ami csak a magtermesztés szempontjából fontos.) Bogyója 40-50 g tömegű, rendkívül kellemesen édes (csípősségmentes), fűszeres, eltérően sok legújabb, nagyobb hozamúnak bemutatott, de üres ízű (fűízű) fajtától. A nemesítés során a bogyó lesimultabbá, kevésbé görbültté vált, mint a bolgár származású "ősi" típus. (Ma már számos hasonló típusú, édes és csípős változatú, új fajta létezik.)
Szentesen és környékén a XIX. század második felében megjelenő bolgár kertészek, kertészeti vállalkozók terjesztették el és termesztették először ezt a fajtát. A Kurca vizét öntözésre felhasználva, a könnyen felmelegedő, dúsan trágyázott, az uradalomtól évente bérbe vett földeken termesztették. A bolgár kertészek első kirajzása a XVIII. századra tehető, amikor Románián, Dobrudzsán keresztül Oroszországba vándoroltak, majd a XIX. század utolsó harmadában Szerbián át Európa nyugati államaiban is megjelentek. A bolgár kertészek racionális szemlélete megmutatkozott többek között abban is, hogy a palántanevelő ágyakban köztes termesztést folytattak, így pl. a paprikapalántával uborkát is neveltek, ami a paprika szabadföldi kipalántázása után helyben maradt az ágyásban.
A XIX. század végén, a XX. század elején Magyarország a zöldségfélék közül csak a primőrökből szorult behozatalra. Ennek értéke azonban majdnem 6,5 millió koronát tett ki.
A bolgár kertészek megjelenésével és térnyerésével a figyelem egyszerre a városellátó, intenzív zöldségtermesztés, és ezen keresztül a kertészet felé fordult. A szakirodalom sürgette és ajánlotta is a nagyobb területen történő, rentábilisabb gazdálkodást. Így a 18-50 kat. h. nagyságú zöldségtermelő telepek létesítését, társulását szorgalmazták, hogy a magyarok a versenyt a jövedelmezőség tekintetében is felvehessék a bolgárokkal.
A bolgár kertészek hatását és jelentőségét két területen követhetjük nyomon, gazdasági és társadalompolitikai vonatkozásban. A bolgárok különösen a régi bolgár paprikafajtákat termesztették és terjesztették nagy sikerrel, a Szopóckit, amely kezdetben a legkeresettebb volt, de csípős, a Kalinkói zöld régebbi formáját, az édes Kalinkuszit, amely a századfordulótól igen népszerűvé vált, és kiszorította a Szopóckit is. Édes paprika volt a Narancs-paprika, ami a színéről kapta nevét, és csak a módosabb vásárlók kedvéért termesztették. A Nagyerős paprika igen csípős volt, a Kiserős pedig még ennél is csípősebb. A Kosszarvú paprika édes volt, a Paradicsompaprika szintén. A Királypaprikát, a Pestenszkit, a Cukor-paprikát, bár édesek voltak, nem kedvelték, így a termesztésből ki is szorultak. A nagy paprikaválaszték azonban csak a magtermesztés munkáinak gondos elvégzéséig maradt fenn, mert keveredve leromlottak a fajták.
A Szentesi kosszarvú paprika azonban a termesztésben, a nemesítés révén fennmaradt, és máig hirdeti a hazai bolgárkertészek szorgos munkáját.
Elsősorban nyers fogyasztásra használt, sok évtizede bevált fajta abban a fogyasztói körben, amelyik nem igazán kedveli (külalakból következően gyanítottan) az erősen csípős, ilyen típusú paprikát, nevezetesen reggelihez vagy egyéb hideg ételekhez. (Otthoni étkezésnél természetesen egészben, vendéglátóhelyeken karikára szelve kerül felhasználásra.)
A fajta jó tulajdonságai révén a régióban széles körben használták házi készítésű savanyúságként is, mert így is megtartja azt a csodálatos, ropogósan ízletes állagát, ami az új, szemre ugyan tetszetős és bizonyíthatóan nagyobb hozamú fajtákkal elérhetetlen. A pikánsabb jellegű fogyasztási kultúra térhódítása miatt piaci jelentősége - ipari vonatkozásban - lecsökkent, jelenleg csak házi tartósításban lelhető fel.
Főleg kistermelők hajtatási és szabadföldi termesztésű fajtája. Termesztési igényei azonosak az egyéb Magyarországon meghonosodott paprikafajtákkal.
Tenyészideje szabadföldön 80-90 nap az 50%25-os biológiai érettségig, ami magába foglalja, hogy az első, fogyasztásra alkalmas termés kb. 60-70 nap után szedhető. Kizárólag ún. "szálas" palántaneveléses eljárással termesztik (nem tápkockába vagy egyéb közegben).
Optimális területigénye kb. 1200 cm2. Palánta-nevelési idő 30-40 nap (hidegtől védve), kiültetése a fagyosszentek után, május 20-30. között javasolt.
Visszaszorulóban lévő, elsősorban hagyományokhoz kötődő, házi felhasználásra termelő, ún. kistermelők által kedvezményezett fajta, az ország egyéb régiójában is. Termésátlaga 15-20 tonna hektáronként.
Fajtatulajdonos a Magyar Állam képviseletében az FVM. Állami regisztráció éve 1978.