Szentesi étkezési fehér paprika

Szentes, Kistelek, Baks, Csanytelek, Csongrád, Kunszentmárton, Fábiánsebestyén, Szegvár, Mindszent.

A Szentesi étkezési fehér paprika (Capsicum annuum L. convar. Grossum) termése 6-9 x 5-7 cm méretű, felálló, hasábosan betűrt végű, három-, zömmel inkább négyerű. Tulajdonképpen előfutára a mai, elsősorban főleg külföldön divatos, ún. blocky típusú paprikáknak.
A Szegváron letelepedett bolgárok termelte paprikák közül a mai tölteni való paprika elődjének számító Kalinkói zöld, édes, négyerű, tompa paprikával azonosítható. Ennek utódát, a Szentesi tompa végű, fehér paprikát a 80-as években elvétve még termelték. (Czibulya, 1987. 78., 88.)
A szentesi paprika a nagy hírű zöldségtermesztő táj egyik híres magyar terméke, amely a XIX. században alakult ki. Ebből válogatta ki szelekciós munkája során Szalva Péter nemesítő a legjobb egyedeket, és bejelentése nyomán ez a növény államilag elismert fajta lett.
A bevándorolt bolgár kertészek Szegvár és Szentes határán 1876-tól kezdték termelni az étkezési paprikát a palántáról nevelt, öntözéses zöldségfélék között. Az esztendő századik napján a csíráztatott paprikamagot elvetették a palántanevelőkbe. Szent György-nap, április 24-e után hagyták takaratlanul a palántákat, majd a fagyosszentek után, május végétől kezdték kiültetni. Folyamatos gondozás, árasztásos öntözés, kapálás mellett július elején kezdhették meg a szedést. Az étkezési fehér paprika akkor volt érett, ha a bőre kisimult, sikamlós, csúszós lett és roppanva tört. A Szegvár határában megtelepedett bolgárok Czibulya Ferenc apjával vitték először - más zöldségekkel együtt - a szép, begyűrt, tompa végű, vastag húsú, fehér, Kalinkói paprikát a mindszenti piacra, majd a távolabbi településekre, városokba, többek között Gyulára, Csabára, Orosházára, Szegedre és Csongrádra. A gyékényponyvával fedett szekereken szállított paprikának nagy sikere volt, könnyen elkelt. (Czibulya, 1987. 36., 38., 78., 83. és 85.)
A XIX. század második felében a Szentesen és környékén megjelenő kertészeti vállalkozók nagyban termesztették a paprikát. A Kurca vizével öntöztek, és a könnyen felmelegedő, dúsan trágyázott földeken virágzott a paprikatermesztés. A területet évente bérelték az uradalomtól. Racionális szemléletüket bizonyítja, hogy a palántanevelő ágyakban is köztes termesztést folytattak, így pl. a paprikapalántával uborkát is neveltek, ami a paprika szabadföldi kipalántázása után helyben maradt az ágyásban. A XIX. század végén, a XX. század elején Magyarország a primőr zöldségfélékből behozatalra szorult, ennek értéke közel 6,5 millió koronát tett ki. A bolgár kertészek megjelenésével és újszerű termesztési módjuk elterjedésével a figyelem egyszerre a városellátó, intenzív zöldségtermesztés felé fordult. A szentesi paprikatermesztés révén tájfajták alakultak ki, amelyek alapját jelentették az itteni paprikanemesítésnek és -termesztésnek.
A zöld fűszerpaprikának étkezési paprikaként történő fogyasztására, savanyítására 1860-ból Kiskunfélegyházáról van adatunk. A forrás általános szokásként írja le a paprika zölden tartását savanyúságként. Több módszer közül a váltogatott borecetággyal történő tartósítását tartja hatásosnak és egészségesnek. (Makai, 1860. 130.)
1918-ban az elemi iskola V. és VI. osztálya számára készült gazdasági tankönyvben már a nagy, húsos hüvelyű, tölteni való paprikát ajánlják palántaneveléssel, öntözéssel, trágyázással kerti termesztésre. (Dobóczky, 1918. 55-56.) A Gazdanevelés című, Csongrádon megjelenő, országos terjesztésű, mezőgazdasági szaklap Háztartás című rovata 1939-ben három savanyúságreceptet közöl: Egész paprika ecetben, Felvágott paprikasaláta és Paprika (saláta) káposztával töltve címen. Mindháromban szerepel a kemény, vastag húsú jelző, egy esetben ez kiegészül a világossárga szín jelölésével. (Gazdanevelés, 1939. 8. sz. 124- 125.) A két utóbbi forrásban fajtamegnevezés nem szerepel.
Napjainkban a megtermelt paprikát szinte kizárólag friss fogyasztásra kínálják bel- és külföldön egyaránt. Főzve leginkább töltött paprikaként fogyasztjuk. Az utóbbi 2-3 évben ismét "felfedezték" savanyúságként - fehér vagy vörös káposztával töltik, sós-ecetes lében tartósítják.
A növény megjelenése finom jellegű, középzöld lombú. Az államilag 1963-ban regisztrált tájfajta, a Szentesi fehér ma már nem létezik, magja csak génbankban fedezhető fel.
Az adott termékkategóriában a nagy gyakorlattal rendelkező Szentes környéki kertésztársadalom változatlanul megmaradt az ország legnagyobb termékkibocsátójának. Az elmúlt évtizedekben a termelés fokozatosan áttevődött a fólia-berendezések alá, ma már a biztonsággal eladható (kereskedelmi mennyiségű) termék nem állítható elő szántóföldön. A felvevőképes piacnak megfelelő új fajták jelentősen eltérnek a Magyarországon hagyományosaktól, azaz támrendszer mellett, metszéssel, hosszú kultúrában, általában 5 hónapig, 2 m magasságig nevelik, folyamatos 10-14 naponkénti szedéssel. Az áru szezonális jellege teljesen megszűnt. A hivatkozott fajtakörrel szinte kizárólag csak az egyéni termelők foglalkoznak, többségében egyéni gazdaságokban, kisebb részben a korábbi nagyüzemek kezelésében lévő, bérelt hajtatóberendezésekben. A palántanevelés legtöbbször tápkockákban történik. Általában 5-7 tövet ültetnek négyzetméterenként. A hozam 20-25 db/m2. A súlyra történő értékesítés csak a holtszezonban vagy a lecsószezonban lehetséges, akkor is rendkívül alacsony áron, ezért a kg-ban meghatározott hozam elhanyagolható, szinte csak kármentő jellegű - sok esetben a jobb piaci pozíció elérésének reményében a termést leszedik, ezzel készítik fel a növényt arra, hogy a kedvező szakaszig ne öregedjék el, sőt, versenyképes új termést hozzon.
A termék, az ún. tölteni való fehér paprika az ország összes élelmiszert árusító üzletében egész évben megtalálható. Az áruforgalom legnagyobb része a Korai Zöldségtermesztési Rendszer (KZR) keretében, illetve a nagybani piacokon (Budapest, Miskolc, Szeged, Szolnok) zajlik.