Szilvalekváros hájastészta

(dúsított leveles tészta)

Észak-Alföld - Tisza-Körös vidéke, Tiszahát

A sertésháj felhasználásával és hajtogatással készülő leveles tészta egyéb sós, illetve édes, töltött sütemények készítését is lehetővé teszi. A népi táplálkozásban a szilvalekváros hájas tésztának vannak a legrégebbi hagyományai, a háziasszonyok az alaptésztából ma is ezt sütik leggyakrabban.
A házi disznóvágás során a zsírolvasztáshoz, töpörtyűkészítéshez kevésbé alkalmas, a hashártyát kitöltő, ún. fodorháj felhasználásával készülő leveles szerkezetű, szilvalekvárral töltött sütemény. Sok helyen disznótor és farsang alkalmával még ma is elmaradhatatlan az ünnepi asztalról. Utánozhatatlan ízét a felhasznált háj adja, mely a mangalica sertés esetében a legjobb. A mai, egyéb zsiradékot (vaj, margarin) tartalmazó leveles tészták ősének tekinthető.
A szilvalekváros hájas tészta négyzet vagy párnacsücsök (egyenlő szárú, derékszögű háromszög) alakú, közepén a szilvalekvár töltelék miatt kissé domborodó, kb. 2-2,5 cm magas sütemény. A termék felülete aranyló barna, melyet sok helyen tálaláskor porcukorral hintenek meg. A sütemény szerkezete leveles. Kellemes, zsíros illatú és ízű tészta, tölteléke szilvalekvár, állománya omlósan puha.
A hájas tészta több receptje is ismert. A régebbiek a liszt és a háj 1:1 arányát javasolták, a mai receptek általában 2:1 arányt tartalmaznak. Példák a tésztakészítésre:
1. 500 g háj, 5 g só, 500 g liszt, 200 cm3 bor,
2 db tojássárgája, kb. 200 g szilvalekvár;
2. 500 g háj, 1 evőkanál ecet, 1000 g liszt, 1 db tojás, 5 g só, szükség szerint víz, kb. 200 g
szilvalekvár.
A háj szó ősi, finnugor eredetű, első írott előfordulása 1211-ből származik. A második 1405-ből maradt ránk, jelentése "az emberi, állati test zsírszövete". (TESZ II. 1970. 20.)
A parasztság a XX. század elejéig egy darabban, a hártyájába bevarrva, sózva, hájtartóba felakasztva, füstölve, az Alföldön füstöletlenül tárolta. Kocsikenőcsként, mécsesbe használták. Ételként pirítós kenyérre kenve ették. "A ~ tészta a parasztkonyhán a XX. sz.-ban terjedt el." (MNL II. 1979. 393.)
A sózott háj nem (volt) alkalmas tészta készítésére (cserkeszőlői gyakorló háziasszony közlése). A mangalica zsírsertés terjedésével készülhetett a friss hájjal kenegetett, kelt vagy rétestészta alapú, lekvárral (emellett dióval, mákkal) töltött, téli sütemény.
Szentesi adat szerint a paraszti, kispolgári háztartásokban: "Ha azt akarják, hogy repítős legyen a tésztája, akkor ugyanaz, mint a rétestészta." Télen, disznóölés után disznóhájjal, helyenként ősszel libahájjal készült. (Szűcs, 1986. 63.)
A lekvár gyümölcsíz jelentésére 1795-től van írásos adat. Szlovák eredetű szóként első jelentésben pépes orvosságot jelentett, később vette fel a gyümölcsből főzött pép jelentést. (TESZ II. 1970. 747.). Az első világháborúig a paraszti háztartásokban általános a cukor nélküli befőzés, a szilvából való lekvárfőzés gyakorlata a legrégebbi.
A nevezett sült tészta viszonylag új voltát a tájszótárban (ÚMTsz III. 1992. 799.) a felsorolt lekváros sült tészták közötti hiánya is igazolja.
A hájas tészta és a szilvalekváros hájas tészta tehát elsősorban a mangalica sertés elterjedésével, egyben a XIX. század végétől keltezhető, és a századfordulótól, a XX. Század elejétől válhatott általánossá. A tészta ízesítésének feltételét az ekkorra már a legszélesebb néprétegekig általánossá vált szilvalekvárfőzés biztosította.
A reliktumokban, zártabb peremterületeken fekvő etnikai egységekben, például az Őrségben - az Alfölddel szemben - az 1940-es években még csak terjedőben volt.
A magyar paraszt a nehéz fizikai munka során elvesztett energiája pótlására nehéz, zsíros ételeket fogyasztott a múltban. Ennek a táplálkozásnak egyik reprezentánsa sütemények között a szilvalekváros hájas tészta.
A hájas tészták készítésének szezonja a hűtőszekrények megjelenése előtt a téli disznóvágás(ok)hoz kapcsolódott. A disznótorok és a vízkeresztet követő böjt feloldását jelentő farsangi időszak ünnepi asztalain elmaradhatatlan volt a hájas tészta. Mivel ez zsíros, nehezen emészthető, a népi gyakorlat megfigyelései alapján a tésztát előszeretettel töltötték meg az emésztést segítő szilvalekvárral. Ez a sütemény melegen a legjobb, ezért nem alakult át ipari termékké, máig megmaradt a magyar családi konyhák süteményének szinte valamennyi tanyai, falusi, kisvárosi háztartásban, ahol télen disznót vágnak. Általában a tél második felében és kora tavasszal készítik, esetenként más lekvárral töltve. Napjainkban a mélyhűtők elterjedése miatt gyorsfagyasztott hájból bármikor süthető.
A mangalica zsírsertés lágy szerkezetű, könnyen kenhető hája alkalmas alapanyag a hájas tészta készítésére. A szilvalekvárfőzés a régióban több évszázados múltra tekint vissza. A felhasznált alapanyagok közül a búzaliszt szintén a régió kiemelkedően híres terméke volt. Ezen alapanyagokból a paraszti megfigyelés és tapasztalat alapján az alábbiak szerint készül a szilvalekváros hájas tészta.
A hájat egy éjszakán át kevés vízben áztatják, majd a hashártyáról lapos késsel lekaparják a hájat, esetleg a hártyáról elválasztott hájat ledarálják. A rétesliszt mintegy negyedét a hájjal alaposan összedolgozzák és félreteszik. A liszt többi részéből, a tojásból, valamint langyos, sós, ecetes vízből kemény tésztát gyúrnak. A tésztát legalább egy órán keresztül pihentetik, majd vékonyra kinyújtják és megkenik a lisztes hájjal, összehajtogatják, és a nyújtás-hajtogatás műveletét, pihentetés közbeiktatásával, még kétszer megismétlik. Ezután a tésztát újra nyújtják, és 10 x 10 cm-es négyzetekre vágják. A tésztára teáskanálnyi szilvalekvárt helyeznek, és a tészta másik oldalát ráhajtják. Pihentetés után tepsibe teszik, tetejét tojásfehérjével megkenik, és 220-230 °C-on kisütik.
A hájas tészta készítése hideget igényel, különben a nagy zsírtartalom felolvad a tésztában, és így a tészta feldolgozhatatlanná, nyújthatatlanná válik.
A leveles szerkezet azáltal alakul ki, hogy a vékonyra nyújtott hideg tésztarétegek között elhelyezkedő zsír a sütés alatt megolvad, és megakadályozza a tésztarétegek összetapadását. Eközben a tészta és a zsír víztartalma gőzzé alakul, és szétfeszítve fellazítja a tésztarétegeket.
Ipari előállítása nem alakult ki, mivel leginkább melegen fogyasztják. Nehezen emészthető, ezért a könnyebb zsiradékot tartalmazó leveles tészták ipari előállítása vált gyakorlattá, mely országosan is elterjedt. Az otthon készült hájas tészta mennyisége nehezen becsülhető meg.
A sütemény termékként a falusi turizmus keretében kaphat nagyobb jelentőséget.