Liba Receptek
Libapástétom
Hozzávalók: 1 szép, friss
libamáj, 1 liter tej, 1 pohár édes tokaji bor, só,
bors, szerecsendió, fahéj, porcukor
Elkészítés: Tisztítsuk
le a libamájat és 12 órára áztassuk be
1 liter hideg víz és 1 liter hideg tej keverékébe
- lefedve tegyük hűtőbe. Másnap - a masszává
alakult, inaktól megfosztott májat - öntözzük
meg tokajival. Hagyjuk állni még egy órát. A
sütőt melegítsük elő 130 fokra. 1 kg
májhoz 12 g sót, 3 g borsot, csipetnyi szerecsendiót,
késhegynyi fahéjat és csipetnyi porcukrot szórjunk
- mindkét oldalára. A májdarabokat szorosan egymás
mellé illesztve tegyük egymás mellé egy üveg
vagy cserépedénybe, majd fedjük le. Tegyük be a
sütőbe. (1kg máj sütési ideje1 óra
). Hagyjuk kihűlni, majd 1 napra tegyük hűtőbe.
Másnap szedjük le a fagyott zsírt, olvasszuk fel, majd
kanalazzuk vissza a pástétomra. 3-7 napig pihentessük
a hűtőben, a megkezdett májat 48 órán
belül fogyasszuk el!
Libahússal töltött padlizsán
Hozzávalók: 4 kisebb padlizsán,
20 dkg darált libahús, 1 evőkanál zsír,
2 evőkanál olaj, 5 dkg rizs, 5 dkg mandula, só, őrölt
bors, 5-6 szem egész bors, 1 mokkáskanál őrölt
fahéj, 1 csokor petrezselyem, 1 kiskanál cukor, 2 evőkanál
cirtomlé.
Elkészítés: A megmosott padlizsánok
tetejét levágjuk, magházukat kikaparjuk, majd kívül-belül
szárazra töröljük. A húst a rizzsel, a zsiradékkal,
cukorral, fűszerekkel, a finomra vágott petrezselyemmel, az őrölt
mandulával
összekeverjük. A padlizsánokat a keverékkel megtöltjük,
egy lábasba szorosan egymás mellé rakjuk. Felöntjük
annyi vízzel, hogy majdnem ellepje, a szemes borssal, citromlével,
olajjal ízesítjük. Fedő alatt lassú tűzön
addig forraljuk, amíg a padlizsánok meg nem főttek
és a lé be nem sűrűsödött.
Libacomb aszalt szilvával
Hozzávalók: 4 db libacomb, 2 paprika,
2 paradicsom, 10 dkg vegyes zöldség, 3 gerezd fokhagyma, 20-25
szem aszalt szilva, 1 dl vörösbor, cukor, fahéj, olaj,
só, bors, majoránna
Elkészítés: A libacombokat
sózzuk, borsozzuk, majd szórjuk meg a majorannával.
A tepsibe rakott libacombok mellé szeletekre vágott zöldséget,
1 paprikát, 1 paradicsomot és fokhagymát teszünk,
kevés olajat és vizet is öntsünk rá. Közepesen
meleg sütőben, alufólia alatt 1 óra alatt puhára
pároljuk, majd pirosra sütjük. Az aszalt szilvát
beáztatjuk, serpenyőben, kevés vajon egy evőkanál
cukrot karemellizálunk. Ehhez hozzáadjuk a szilvát,
őrölt fahéjjal megszórjuk, és azonnal felengedjük
vörösborral. Rövid ideig pároljuk.
Vadas libamell zsemlegombóccal
Hozzávalók: 2 db libamellfilé,
30 dkg sárgarépa, fehérrépa, zeller, 1 fej vöröshagyma,
2 gerezd fokhagyma, só, bors, 8 dkg cukor, 1 evőkanál
mustár, kakukkfű, borókabogyó, fél citrom,
2 dl tejföl, 1 babérlevél
Elkészítés: A libamelleket
lebőrözzük, sózzuk, borsozzuk, kevés libazsíron
elősütjük -majd kivesszük. A visszamaradt zsírban
megpirítjuk a cukrot, beletesszük a felszeletelt hagymát,
a zöldségeket, kakukkfűvel, borókabogyóval,babérlevéllel,
fűszerezzük, kevés vízzel mindezt összefőzzük.
A citrom levét belefacsarjuk, héját belereszeljük.
A félretett libamelleket beletesszük és puhára
pároljuk. Kiemeljük a libamelleket, az alapot összeturmixoljuk,
tejfölös habarással sűrítjük - mustárral,
sóval, cukorral, citrommal ízesítjük. Forrón,
zsemlegombóccal vagy kagylótésztával tálaljuk.
Ropogós libacomb
Hozzávalók: 4 db libacomb, 3 fej fokhagyma,
só, bors, libazsír, 1 kg burgonya, 1 fej vöröshagyma
Elkészítés: A fűszerezett
libacombokat kiolvasztott bő libazsírba tesszük, és
hozzáadunk 3-4 dl vizet. Letakarva félpuhára pároljuk,
majd fedő nélkül készre sütjük. Hagymás
tört burgonya: Megfőzzük a megpucolt burgonyát,
leöntjük róla a vizet és megtörjük. A
finomra vágott vöröshagymát lepirítjuk, sózzuk,
borsozzuk, a fokhagymát pedig áttörve adjuk hozzá.
Kihülés után összekeverjük a burgonyával és
gombócokat formázunk belőle. Sütőben átsütjük,
míg a teteje szép piros lesz.
Töltött libanyak
Hozzávalók: 2 libanyakbőr,
30 dkg darált libahús, 3 zsömle, pirospaprika, őrölt
gyömbér, fokhagyma, só, bors
Elkészítés: A hozzávalókból
(a zsömlét előtte beáztatjuk, kinyomkodjuk) fasírtszerű masszát
készítünk,
ízlés szerint tehetünk bele még apróra
vágott petrezselyemzöldet is. A nyakbőrök egyik
végét zsineggel összekötjük. A tölteléket
habzsák segítségével a nyakbőrbe töltjük.
A töltött nyakak végét hústűvel
összezárjuk és kizsírozott tepsibe tesszük.
A nyakakat kiolvasztott zsírral megkenjük, alufóliával
letakarjuk és 180 fokra előmelegített sütőbe
tesszük. A 2-3 órás sütés közben többször
szurkáljuk meg hústűvel, hogy a pára eltávozzon
és a nyak ne hasadjon ki. Az utoló negyedórát
már alufólia nélkül süssük, hogy szépen
megpirosodjon. Könnyebb felszeletelni, ha negyedórát
pihentetjük. Különféle köretekkel pl. sólettel
tálalhatjuk.
Mézes libapecsenye
Elkészítési idő: 3 óra 30 perc
Hozzávalók: (6 személyre) 1 konyhakész fiatal liba, 15 dkg méz, 1 kiskanál majoránna,
3 savanykás alma, 2 hagyma, só, bors, 5 dl húsleves
Elkészítés: A libát megmossuk, leitatjuk róla
a nedvességet, majd kívül-belül sózzuk, borsozzuk és bedörzsöljük majoránnával.A
hagymát és az almát meghámozzuk, négybe vágjuk és a liba hasüregébe tesszük.
A nyílást összetűzzük fogvájóval és a libát tepsibe tesszük. Aláöntünk negyed
liter vizet és a sütő közepes fokozatán két óráig sütjük. Ezután felemeljük
a hőmérsékletet 200°C-ra és a libát megkenegetjük mézzel. 60 perc után újra
bekenjük mézzel és még egy óráig sütjük. Közben saját levével is locsolgatjuk
és pirosra sütjük.A fölösleges zsiradékot leöntjük, a pecsenyelevet átpasszírozzuk
és tálaláskor a felbontott liba alá öntjük. Pezsgős káposztával a legfinomabb.
Márton-napi libapecsenye
Hozzávalók:
2 fél libamell
A páchoz:
2 dl száraz vörösbor
2 evőkanál balzsamecet
3 evőkanál olívaolaj
1 fej felkarikázott hagyma (vagy 2 teáskanál hagymakrém)
2 gerezd fokhagyma darabokra vágva (vagy 1–2 teáskanál fokhagymakrém)
Ízlés szerint őrölt bors, kakukkfű, rozmaring, bazsalikom
Libazsír a sütéshez
1/2 dl konyak
2 alma szeletekre vágva
Elkészítés: A libamellen a bőrt kockásra bevagdossuk, a húst besózzuk. (Ha
a páchoz hagymakrémet és/vagy fokhagymakrémet használunk, óvatosabban sózzuk,
mert ezek önmagukban is sósak!) Elkészítjük a páclevet a felsorolt hozzávalókból,
a húsra öntjük, majd lefedve egy éjszakára hűtőbe tesszük. Másnap a húst mindkét
oldalán egyenként 6–8 percig libazsíron átsütjük. Az almát meghámozzuk, felszeleteljük,
a libamelleket szintén kb. 1 cm széles szeletekre vágjuk. Egy hőálló edénybe
sorban lerakjuk a húst és az almát, a sütésből visszamaradt zsírral leöntjük,
az egészet meglocsoljuk kevés konyakkal, és sütőben (vagy mikrohullámú sütőben)
összesütjük. Körete krumplipüré vagy párolt rizs.
Tippek:
- Alma helyett készíthetjük ananászszeletekkel is.
- Különlegesen finom lesz, ha házilag készült libazsírral készítjük, receptjét
lásd a libatepertőnél.
Márton Lúdja - boros libapecsenye
Hozzávalók
(4 személyre:)
1 db libamell,
2 db comb,
5 dkg gomba,
2-3 db sárgarépa
1 nagy fej vöröshagyma,
5 dl. Szt. Márton bora,
3 evokanál olaj,
2 evokanál liszt,
rozmaring, fokhagyma, só, feketebors
Elkészítés A libadarabokat megsózzuk, borsozzuk, és hirtelen, forró olajban
mindkét oldalát átsütjük.
Ezután megtisztítjuk és felszeleteljük a gombát, apróra vágjuk a hagymát, és
karikákra vágjuk a sárgarépát. Mindezeket forró olajban enyhén megpirítjuk,
lisztel megszórjuk, sóval, borsal, fokhagymával, rozmaringgal ízesítjük, majd
hozzáadjuk a bort és a mártást ráöntjük a megpirított libahúsra.
Kezdetben eros lángon, majd késobb lassú tüzön lefedve addig pároljuk, amig
a liba puha lesz. Ekkor a libahúst elhelyezzük a sütoedénybe, és melegen tartjuk.
A levét leöntjük, a gombát, hagymát szitán áttörjük és a sürítményt a lével
együtt mégegyszer felforraljuk. Az így nyert mártást ráöntjük a libahúsra.
Végül elomelegített sütoben kb. 15 percig sütjük.
Bármilyen körítés illik hozzá, kivéve a tésztaféle.
Italajánlat: Szent Márton bora - Villányi kékoportó.
Sült liba vadasan
Hozzávalók 4 személyre:
1/2 db pecsenyeliba, 80 g fűstöll szalonna, só, őrölt fekete és fehér bors,
borókabogyó, 60 g vaj, 1 db hagyma, 1 db babérlevél, kakukkfű, ecet, 1 pohár
tejföl, 30 g liszt, cukor, citromlé.
Elkészítés: A liba bőrét lefejtjük, és megtűzdeljük fűstölt szalonnával, sózzuk,
őrölt fekete és fehér borssal, borókabogyóval fűszerezzük. A vajban üvegesre
piritjuk az apróra vágott hagymát, beletesszük a megfűszerezett libát, babérlevelet,
kakukkfüvet, és a sütőben készre sütjük. Időnként ecetes vízzel locsolgatjuk.
A megsült libát
kivesszük és feldaraboljuk. Levéhez hozzáöntjük a liszttel elkevert tejfölt,
felforraljuk, és citromlével, cukorral ízesítjük. A feldarabolt pecsenyét tálra
rakjuk, és leöntjük az átszűrt mártással. Párolt rizzsel és áfonyakompóttal
tálaljuk.
Lecsós libacomb
Hozzávalók:
négy kisebb libacomb,
két fej hagyma,
kávéskanál pirospaprika,
5 dkg füstölt szalonna,
50 dkg zöldpaprika,
25 dkg paradicsom (vagy 50 dkg konzerv lecsó),
két kanál zsír,
só.
Elkészítés: A megtisztított combokat felhevített zsírban hirtelen átsütjük
és egy lábosba tesszük. Zsírjában megpirítjuk az egyik fej apróra vágott hagymát,
meghintjük pirospaprikával, kevés vízzel felengedjük és ráöntjük a combokra.
Fedő alatt - mindig kevés vizet öntve alá - majdnem puhára pároljuk. Közben
az apró kockára vágott szalonnát félig megpirítjuk, beletesszük a vékonyra
szelt hagymát, pár percig pirítjuk, majd belerakjuk a megtisztított, felszeletelt
paradicsomot és a kicsumázott, karikára vágott zöldpaprikát (télen a lecsót),
megsózzuk és félig puhára pároljuk. A csaknem puha libacombokat a lábos egyik
oldalára rakjuk, másik oldalára pedig a félig kész lecsót tesszük, és fedő
alatt - nem keverve, hanem csak a lábost rázogatva - készre pároljuk. Sós vízben
főtt burgonyával tálaljuk.
Töltött libanyak 2.
Hozzávalók:
egy libanyakbőr,
25 dkg darált hús,
egy zsemle,
három tojás,
fél fej hagyma,
só,
törött bors,
egy evőkanál zsír.
Elkészítés:A liba melléből 25 dkg-ot ledarálunk, ha azonban a mellet meg
akarjuk sütni, vagy csak aprólékot vettünk, készíthetjük a tölteléket sertéshúsból
is. A darált húst az áztatott és kifacsart zsemlével, egy tojással, a zsírban
pirított reszelt hagymával, sóval, törött borssal jól összegyúrjuk. Két tojást
keményre főzünk, megtisztítunk. A nyakbőrt vigyázva lefejtjük, jól megmossuk.
Azután vékonyabb részét bevarrjuk, a tölteléket a nyakbőrbe vigyázva beletöltjük
úgy, hogy a két főtt tojást is belecsúsztatjuk és eligazítjuk, hogy a közepére
kerüljön. Ezután bevarrjuk a nyakbőr másik végét is. Levesben egy órát főzzük,
majd zsírral bekenve a sütőben pirosra sütjük. Felszeletelve, tört burgonyával,
savanyúsággal tálaljuk. Hidegen is kitűnő.
Tepsis libacomb
Hozzávalók:
4 libacomb,
4 paprika,
1 hegyes erős paprika,
2-2 paradicsom és vöröshagyma,
1 kg krumpli,
1 ek. liszt,
1 tk. pirospaprika,
1 mk. bors,
1 csapott ek. só,
4 gerezd fokhagyma
Elkészítés: A combokat sózom, borsozom (a recepten kívüli mennyiséggel).
A krumplit karikára vágom és összevegyítem a paprikás-lisztes- sós-borsos keverékkel.
Ezt egy nagy tepsibe terítem, rákarikázom a hagymát, sózom, majd a paprika
szeletekkel beborítom. Ráfektetem a combokat, a tetejére, karikára vágott paradicsom
kerül. Zúzott fokhagymát szórok rá, majd aláöntök 2 dl vizet. Fóliával lezárom
és előmelegített sütőben, közepes lángon cirka másfél órát sütöm. (bőrös felük
lefelé legyen) Leveszem a fóliát, a combokat megfordítom, és a bőrkéjüket pirosra
pirítom. Lehet hozzá pirított burgonyát, hagymás tört krumplit és sok salátát
adni.
Tepsis libacomb tormásan
Hozzávalók:
4 libacomb,
só, bors,
1 fej káposzta,
cukor,
vöröshagyma,
1-2 dl fehérbor,
kevés ecet,
torma,
4-5 alma
Elkészítés:A combokat bedörzsölöm sóval, borssal, s egy kevés ideig hagyom
állni. Egy serpenyőben elősütöm a combokat, a zsíros részeit megszurkálom közben,
hadd izzadjon. Eközben legyalulom a káposztát, és besózom. Ha megpirult a liba,
kiveszem a serpenyőből, és a zsírban karamellizálom a cukrot. Belekerül a káposzta,
a cikkekre vágott almák és a szeletelt hagyma. Kicsit pirítom, majd felöntöm
a borral és kevés ecettel. Csak addig párolom, míg össze nem esik, ezután egy
tepsibe átszedem, ráfektetem a combokat bőrös felükkel lefelé, befedem fóliával
és beteszem az előmelegített sütőbe. Ekkor lereszelem a tormát, jó méreteset
válasszunk, könnyebb vele dolgozni. Ha a libacomb puha, megfordítom őket, pár
percig fólia nélkül pirítom, majd tálalom. Köretként köményes főtt krumplit
adtam hozzá és bőven megszórtam a tormával.