![]() |
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Sztárinterjúk
Partneroldalak Magyar
konyha
Riportfilmek különleges emberekről
|
Etka anyóKártyikné Benke Etka
Az érdekes embereket bemutató filmsorozat következő részében Kártyikné Benke Etkát, vagy ahogyan az ország ismeri Etka Anyót mutatjuk be. A szegedi hölgy 55 éves koráig úgy élt, mint a legtöbben, tudomásul véve, hogy az ember öregen és betegen hal meg. Ekkor azonban jelentős változás állt be életében és az azóta Etka Jóga Módszer néven szabadalmaztatott program segítségével hihetetlen fizikai és szellemi változáson ment keresztül. A 83 éves életvidám, temperamentumos hölgy olyan kondíciónak örvend, amit egy húsz éves is megirigyelhet. Görkorizik, gyűrűn, bordásfalon függeszkedik, bonyolult jógagyakorlatokat végez és a betegséget csak hírből ismeri. Etka Anyó abból indul ki, hogy a jóga, a természetes gyógymódok, az orvostudomány mind a természet gyógyító erőinek a megértésére épül. A cél tehát az egészség megőrzése, vagy visszaszerzése a TERMÉSZET építő erőinek felszabadításával. Mindez többek között a gerinc és a nyaki csigolyák tudatos edzésével, az elhanyagolt tüdő térfogatának növelésével, a tüdő, a szív, munkájának segítésével, az agyi vérszegénység megszüntetésével lehetséges. Az eredményről és a módszer hatékonyságáról mindenkit meggyőz az Etka Anyóról szóló harminc perces film. H.Z.
Etka jógaSzeged, Tisza Lajos krt. 12. I.em. 8.
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Aki tud,
az járjon közbe hogy egymást segítse az ember, Emberi társadalmunk rendje Hogy sorsunkat fordítsuk jóra, |
Minden nap, minden percben ébresszük fel önmagunkban a velünk született, állandó továbbfejlődés bölcsességének a képességét, amely néha el-elszunnyad bennünk. Mi, emberek évezredek óta keressük, kutatjuk az ember és a természet erőinek kapcsolatát.
Kifejlesztettünk megszámlálhatatlan fizikai és szellemi edzésformát, amelyekkel lehet külön időráfordítással nagyon szép és hatásos eredményeket elérni. De az ember előbb-utóbb azt mondja, "nekem erre nincs időm".
Élni tudásunk biztos alapja, ha megértjük a másik embert, akkor is ha nem értünk vele egyet, tudjuk hogy most még csak erre képes, de állandó továbbfejlődésünk beláthatatlan.
Minden korban újabb gondolatok, felismerések születnek. Mindig másképp látjuk ugyanazt, mindig szeretnénk bebizonyitani, amit nem is bizonyitani kellene, hanem felismerni, megérteni és megtapasztalni.
Eljutunk oda, hogy testünk is beszél, az egyre természetesebb magatartásunk és mozdulataink, a biztonságérzetet sugárzó egyéniségünk, gondolataink, szavaink együttesen tudatják környezetünkkel, hogy mi már nem csak beszélünk a természet erőiről és törvényeiről, hanem értjük is, mert éljük.
Már nemcsak azt tudjuk, hogy hány izmunk, csontunk van, milyen elemekből tevődik össze testünk, a levegő, a víz, a föld, hanem használni is tudjuk a testünket, a rendelkezésünkre álló éltető elemeket. Megértjük saját magunkat, a lehetőségeinket, egymást, és tudunk alkalmazkodni a ránk ható örök törvényekhez.
Bízunk abban hogy egyszer csak mégis eljutunk oda, hogy már nem a puskaropogás, az ágyúdörgés, bombák robbanásának zaja tölti be a világűrt, hanem tudatos, szívből jövő emberi kacaj, ének, zene.
Az emberi értelem, a bölcsesség, a béke, a szeretet, a megértés fénye ragyog országainkból egymásra, az égre, a Földre.
Minden eddigi tanítás kiegészítésére ezek felismerését és megtapasztalását ajánlom minden-kinek szívből az Etka Jógát.
Szeged, 2006. március 27.
Végtelen szeretettel:
Kártyikné Benke Etka
az EJNE elnöke
Szeged, Tisza Lajos krt. 12. I.em. 8.
Tel.: 62/429-238, mobil: 30/9258-619
e-mail: etkaanyo@freemail.hu
www.etkaanyo.hu
Az Etka Erőgyűjtő Módszer az állandó frissen maradás élményének begyakorlását ígérő ajánlása, melyet pedagógusoknak szervezett tanfolyamuk felhívásában olvashattam, igencsak felkeltette érdeklődésemet. Napi munkám során sokszor tapasztaltam fáradtságot, a felhalmozott testi-lelki feszültség rossz közérzetet okozott, a regenerálódás egyre nehezebben ment. Az Etka-jóga megismerése által lehetőségem nyílt arra, hogy energiáimat ne csak fogyasszam, hanem megtanuljam gyűjteni is azt.
Etka Anyó személyre élő példa arra, hogy milyen rugalmassá, fáradhatatlanná, és nem utolsó sorban derűssé válhatunk, ha újra tudunk élni velünk született képességeinkkel, megtanulunk mindig úgy mozdulni, lélegezni, ahogyan kezdtük. Anyót egyetlenegyszer sem láttam fáradtnak vagy szomorúnak; ő mindig friss, vidám és szeretet sugárzó.
A foglalkozások igen kellemesek voltak, az órák oldott hangulatban teltek. Ez mindenekelőtt a kiváló felkészültségű oktató, Andrássy Éva érdeme, aki magyarázataival, a gyakorlatok pontos bemutatásával tökéletesen elősegítette azok elsajátítását; mindemellett közvetlen, nyitott személyiségével jókedvet, derűt közvetített.
A számomra sok új gyakorlatsor megtanulása mellett a mozgásprogramokat megelező, illetve azokat kísérő légzéstechnika elsajátítása újdonság volt. A helytelen légzési szokások miatt először meg kellett tanulnom, hogyan kell helyesen lélegezni.
A természetes légzés elsajátítása kulcsfontosságú feladat, hiszen e nélkül a szervezet nem tud megszabadulni a felhalmozott salakanyagoktól.
A légzőgyakorlatok nyugtató hatását már a kezdeti időszakban, közvetlenül az első foglalkozás után megtapasztaltam. A mélyebb, ellazultabb légzés belső lényünk harmóniáját is segíti.
A foglalkozásokon mindig kellő mennyiségű gyakorlatot végeztünk ahhoz, hogy azok begyakorlása biztosított legyen, azonban sohasem kellett erőn felül teljesíteni, mert az elv az volt, hogy semmi sem kötelező, a gyakorlatokat csak addig végezzük, ameddig jólesik. Az Etka-jóga jótékony hatását rögtön az órák után érezhettem, hiszen kimerültség, fáradtság érzése helyett frissességet tapasztaltam.
Örömmel tölt el, hogy megismerkedhettem az Etka-jóga alapjaival, és a tanfolyamon tanultakat megpróbálom majd munkám során is hasznosítani. Azt gondolom, hogy támogatandó minden olyan módszer, amely hozzájárulhat a felnövekvő új generáció egészséges fejlődéséhez. Az Etka-jóga tanítása e cél eléréséhez alkalmas eszközként szolgálhat.
Az izmok összehúzódását, elernyedését célzó velünkszületett belsőmozgás gyakorlatok a vérkeringést frissentartó légzőgyakorlatok óra elején közben is végezhetők. A mellkas és a tüdő térfogatát növelő természetes légzés különösen hasznos, hiszen általa nemcsak létfontosságú szerveinkhez jut több oxigén, hanem idegrendszerünkhöz is, ami a tanulási folyamatok szempontjából igen fontos.
A természetes testtartás helyreállítása szintén nagyon kívánatos, hiszen a mai fiatalok közül sokan már igen korán szembesülnek gerincproblémákkal.
Végezetül szeretném kiemelni Etka Anyó tanítását: „…te vagy a tested láthatatlan irányítója – ezt a testet kaptad először, mint látható anyagot, használd rendeltetés szerint” E gondolatokat nem feledve – igyekezni fogok az élet miden területén hasznosítani a tanfolyamon tanultakat.
Kertainé Kinyó Zsuzsanna
Dózsa György Általános Iskola
Vidám, önfejlesztő, egymást megértő, baráti klub-foglalkozásokat
indítunk az EJNE Oktatási Központban.
Szeged, Tisza Lajos krt. 12. I.em. 8.-ban,
Minden hónap első keddjén 18-tól 20-óráig.
Klubfoglalkozásaink célja
| Mottó: Mindannyian ugyanarról oly mást gondolunk, Mindannyian ugyanattól együtt mozdulunk. Ugyanaz a Nap ragyog ránk, az a Hold, azok a csillagok. Azon a Földön vagyunk ugyanaz a Teremtőnk Összetartozunk. |
|
Ha egymást segíti az ember,
Nem kell soha többé fegyver.
Ragyog a megértés fénye,
Tudatunkból égre, földre.
Aki egyetért e céllal – hogy minél többen kiegyensúlyozott boldog emberként
mosolyogjunk egymásra, mert csak együtt boldogulhatunk –, azt végtelen
szeretettel várjuk!
Tapasztalataink:
Motto:
Ritmusban a gomdolatok lerövidülnek,
lényegre törőbbek,könnyebben érthetőek.
KISSÉ RITMUSBA SZEDETT TAPASZTALATAIM
Szabad vagyok
Gondolataim szabadok –
Nem lehet megkötözni.
Hogy mire gondoljak?
Meg nem akadályozhatja senki.
Azt érzem, ha felébredek,
Magam vagyok a szeretet.
Magam vagyok a megértés.
A boldogság, a szerelem.
Tudom: ezzel rendelkezik
Körülöttem minden ember.
Szerelmes vagyok a tavaszba,
Nyárba, őszbe, télbe-
A mindent megújító örök létbe.
Vonzó számomra minden teremtmény,
Minden ember.
Ez a kozmikus szerelem.
Te is ha ezt felismered
Milyen kincsek vannak Benned,
Soha többé nem titkolod
Mindenkinek szívből adod.
Szemeid ha szívből nevetnek,
Mindenki boldog lesz
Melletted.
Tapasztalatod, ha ugyanez gyermekem,
Hogy jutottál ide, mondd el,
De ha még csak terved, célod,
Te is majd megtapasztalod.
Végtelen szeretettel: Etka Anyó
ANYAEGYESÜLET:
6720. SZEGED, Tisza L. Krt. 12 |
|
|
Elnök: KÁRTYIKNÉ BENKE
ETKA (ETKA ANYÓ) Társelnök: ZSÁMBÓKNÉ ZANA MÁRIA |
BEJEGYZETT
TAGEGYESÜLETEK |
|
3533. MISKOLC, Szeder u. 72. Elnök: Káposztáné Borsi Erzsébet Tel: 06 46 378-551 Mobil:06 20 358-9125 |
|
|
6000. KECSKEMÉT, József Attila u. 10. Elnök: Váradi Mihályné, Erzsike Tel: 06 76 327-482 Mobil:06 30 292 7606 |
|
|
8200. VESZPRÉM, Bolgár Mihály u. 32/B. Elnök: Németh Józsefné, Zsóka Tel: 06 88 428-007 Mobil:06 30 650 1074 |
|
|
7100, SZEKSZÁRD, Gróf Pál u. 20. Elnök: Losonciné Zana Judit Tel: 06 74 311-401 Mobil:06 70 260-4237 |
|
ALAKULÓ TAGEGYESÜLETEK |
|
|
9023. GYŐR, Bán Aladár u. 2. Elnök: Hartvégh Jánosné, Ildi Tel: 06 96 415-333 Mobil:06 30 296-8432 |
|
|
Elnök: Kertész Anna Tel: 06 1 387-1282 Mobil:06 20 526-7573 |
|
Szeged, Tisza Lajos krt. 12. I.em. 8.
Tel.: 62/429-238, mobil: 30/9258-619
e-mail: etkaanyo@freemail.hu
www.etkaanyo.hu
2005 Copyright C Horváth Zoltán e.v - Jogi és adatvédelmi nyilatkozat