Menu


Visit Budapesti wiw


Visit SZEGEDI WIW

Grill sütő





MiMi.hu:
Minden, amit tudni akarsz.
Tematikus magyarázatok számtalan témában.



Untitled Document

Untitled Document

Tokaj Hegyalja története
Tokaj Hegyalja látnivalói
Tokaj Hegyalja bortörténete
Tokaj Hegyalja földrajzi elhelyezkedése
Tokaji Pincészetek
Tolcsvai Borfesztivál

Tokaj Hegyalja története

Tokaj már a középkorban is jelentős település volt, várral rendelkezett, amely több funkciót töltött be a táj és a haza történetében is. Mivel a Bodrog és a Tisza összefolyásánál helyezkedett el, ahol az Erdélyt és a Felvidéket összekötő kereskedelmi, majd katonai út szelte át a Tiszát, az erősségnek kitüntetett szerepe volt a tiszai rév védelme, ezáltal a zavartalan forgalom biztosítása. Ugyanakkor egy királyi birtokszervező központ szerepkört is be kellett töltenie. Tokaj szerepe csak nőtt azzal, hogy a máramarosi sóbányák termékével, a Tisza bal partján szekerezők által használt kanyargó „sóút” is itt lépte át a Tiszát, s tokaji só lerakat (sóház) látta el konyhasóval a hevesi és borsodi, illetve részben az alsó-zempléni táj népét. E só forgalmazásban, só elosztásban is szerepet kapott a város és vára.
Tokajt először egy 1067-ben kelt, 1267-ben átírt határjárást rögzítő oklevél említi: Anonymus is ír a városról és a Képes Krónika is elmond egy történetet. Az abaúji és zempléni régió történetében a Szapolyai család tagjai hoztak felemelkedést. 1459 júliusában nyerték el zálogként - véglegesen azonban Mátyás királytól - Tokaj várát Boldogkővel, Regéccel és Tállyával együtt. A zálogot az az 1200 forint alkotta, amelyet a Szapolyai család kölcsönzött Hunyadi Mátyásnak a husziták elleni háborújához. Ezzel a Szapolyai-család a Perényiek mellett a térség legjelentősebb birtokosává vált, s nem mellékesen a tiszai révnél szedett vám révén hatalmas jövedelemre tett szert.A Szapolyai-család a tokaji várba helyezte az „ország főméltóságának” megfelelő földesúri rezidenciáját. Mint jó gazda tudta, hogy milyen módon fokozhatja jövedelmét új birtokaival. Szapolyai Imre a királynál mezővárosi jogot szerzett Tokajnak. A mezőváros ezután különböző kiváltságokat kapott. Az oszmán törökök 1526-os mohácsi győzelme hosszú időre megpecsételte a haza sorsát. Tokaj földesura, az akkor erdélyi vajda Szapolyai János nem jutott szerephez a sorsdöntő mohácsi csatában, aki aztán megragadva a történelem által kínált alkalmat, a királyság elnyerésére tört. A királyválasztó országgyűlést előkészítendő Tokajba részgyűlést hívott össze. Szapolyai János a hagyomány szerint a mai Rákóczi Pincében királlyá választatta magát – ám ugyanebben az időben Habsburg Ferdinánd is magyar uralkodóvá koronáztatta magát I. Ferdinánd néven.Szapolyainak hosszú ideig nem született fiúgyermeke, ezért később lemondott a trónról Ferdinánd javára. János Zsigmond születésével azonban az idősödő Szapolyai visszavonta eredeti szándékát, gyermekét a Szultán gyámsága alá helyezte, aki ezt kihasználva csellel vette be Buda várát 1541-ben. Ezzel az ország középét elfoglalta a török. A kis János Zsigmond és édesanyja, Izabella királynő udvarával együtt Erdélybe menekült. Ebben a helyzetben mindhárom fél igyekezett minél nagyobb területet, minél jövedelmezőbb, hadi szempontból minél fontosabb településeket megszerezni. Így a következő 150 év csaknem folytonos háborúskodással telt el. Tokaj vára és környéke egyszerre az események sodrásába került.Miután II. Rákóczi Ferenc kurucai bevették a várat, a vezérlő fejedelem parancsot adott a várkapitánynak, hogy a vérrel áztatott köveket rombolják le, az egykor büszkén ellenálló bástyáit hordják szét. Három vármegye kirendelt robotoló jobbágysága zúzta, hányta a falakat, a késő utódokra egy csonka fal maradt, helyét felásták, kis városrész telepedett oda, a „vár” az első zsidó lakosok temetőhelye lett.Tokaj a Tisza és a Bodrog összefolyásánál fekszik. A Hegyalja nagyrészt a Rákóczi-család birtoka volt. A barokk stílusú Rákóczi-Dessewffy-kastélyt 1700 körül építették. A Rákóczi-pince járatai másfél kilométer hosszan ágaznak szét a központi pinceteremből. Az Evangélikus udvar eredetileg kapucinus rendház volt. Az itt található evangélikus templom 1785-ben épült. A régi Arany Sas fogadó épülete és a görögkeleti templom 1770-ből való. A Tokaji Pincemúzeumban a borászat tárgyi emlékei kaptak helyet. A város mai főterét a 18. század végén kezdték beépíteni. A görög Karácsony és Moreili családok emeltek itt kereskedőházat és családi otthont. Itt emelt családi palotát Csobaj földesura, a sztrákői Dessewfy család. A jeles erdélyi fejedelem, Bethlen Gábor emlékét hirdeti egy bronz emléktábla.
A főtér impozáns épületében - a Degenfeld-család eredetileg 1875-ben épített palotájában - a történelmi birtok mai gazdája konferencia központot, éttermet és borszaküzletet üzemeltet.
Tokaj termelői között jelen voltak a gazdagabb rétegek, így nemesek, középbirtokosok, görögök, sőt a cár katonái is, akik extraneusként termeltették a szőlőt és a bort. A városban udvarházat, továbbá egy-egy pincét vásároltak. A birtokos vincellérje irányította a termelést, a tulajdonosok a szüret környékén érkeztek a városba. Ez mindig nagy mulatozással, ünnepléssel járt együtt. Bálokat rendeztek Tokajban és a környéken. Tokajban udvarházuk volt többek között a Bercsényieknek, Dessewfyeknek, Gyulayaknak. Ma is látható a Bercsényi-lak, továbbá átalakítva bár a Gyulay-udvar.
Az egykori pálos kolostor középkori alapokra épült. Az együttes központjában helyezkedik el az egykori templom impozáns tömbje.
A Tisza és Bodrog összefolyásánál, a tiszai híd tokaji hídfőjénél áll az I. világháború áldozatai emlékére állított bronzalakos szobrot, vele szemben „kopjafa” hirdeti a doni katasztrófa 1943. évi áldozatainak emlékét
A főtér központjában 2000-től az államalapító Szent István király bronz szobra egy hatalmas oszlopra helyezve uralja a teret. Tőle jobbra Hegyalja bronz térképe látható, körülötte a történelmi hősök és szőlőtermelők plakett-szerű arcmásaival. Fölöttük két bronzérme másolata, a várost ért kitüntetések köztéri elhelyezésével a közösség érdemeit elismervén
Délre áll a mindenkori uradalom központi épülete, alatta a Rákóczi pince. Előtte a hegyaljai folklór figuráját Bacchus-t, népisesen „Baksus”-t láthatjuk, egy díszkútat zárva magába. A város déli településrészét három szobor díszíti: az első a legutóbbi tiszai árvíz emlékére készült alkotás, a következő a második világháború áldozatainak emlékére állított gránitból faragott férfi torzó, a harmadik Némethi Ferenc hősi halált halt várkapitány bronz mellszobra

Felhasznált irodalom:
Bencsik János: Tokaj. Tokaj: Gradatio, 2004.

Tokaj Hegyalja látnivalói

Abaújszántó

Évszázadokon keresztül Hegyalja jelentős mezővárosa volt. A római katolikus templom XIV. századi, majd 1752-ben barokk stílusban átépítették.

Bodrogkeresztúr

Már az 1880-as években felfedezték, hogy Bodrogkeresztúron bronzkori öntőműhely működött. 1918-ban találták meg a "Dereszla kincse" néven ismert arany ékszerekből álló leletanyagot, amely az időszámítás előtti 1200. évből származik. A középkor végén a település már mezőváros volt, 1595-1617 között saját könyvnyomdával rendelkezett. Az 1726-ban érkezett haszid zsidó telepesek a vallásuknak megfelelően elkészített "kóser" boraikkal tovább növelték a város hírnevét. A Magyar Motorok Múzeuma mellett érdemes megnézni a település szoborparkját, a Millecentenáriumi emlékparkot és a híres "csodarabbi", Reb Steiner Saje sírját.
A szabadságharc bukása után a hagyomány szerint Bodrogkeresztúron húzta meg magát Eötvös József, az első felelős magyar kormány vallás- és oktatásügyi minisztere. Lakóháza, az Eötvös-ház ma általános iskola. Római katolikus temploma 1480-ban épült késő római stílusban. Rákóczi-kúria a kora barokk korból származik.

Monok

Itt született Kossuth Lajos 1802-ben, copf stílusú szülőházában emlékmúzeum van. Monoky-féle várkastély XIV. századi, az Andrássy-kastély a XVIII. században épült lovagtermét és kápolnáját Maulbertsch freskók díszítik.

Olaszliszka

Római katolikus temploma XIV. századi eredetű, gótikus szentéllyel.

Sárospatak

Sárospatak városa a honfoglalástól kezdődően jelentős történelmi és kulturális szerepet töltött be. Patak várában Árpád-házi királyok, Anjou királynők fordultak meg, s itt született Kun (IV.) László király és magyarországi Szent Erzsébet. Küzdött a várért Balassi, itt állt a Rákócziak könyvtára, és ez volt az országgyűlés színhelye. A XI. századi várat a XV-XVll. században jelentősen bővítettek.
Az 1531-ben - Perényi Péter által alapított - református főiskola sokáig fontos kulturális központtá tette a várost. A vár a XVII. század elején a Rákóczi család birtokába került. A Sárospataki Kollégium jelenlegi formájában nagyrészt a múlt században alakult ki. Az iskola a XVII. század derekán élte fénykorát. A református templom 1771 –81 között épült. A helyreállított várkastélyban ma múzeum működik.

Sátoraljaújhely

Az egykori megyeháza 1758-1761 között épült. Itt kezdte közéleti pályafutását Kossuth Lajos, és itt dolgozott levéltárosként Kazinczy Ferenc is. A város egyik legrégibb épülete a középkori alapokon épült római katolikus templom, amely 1792-ben készült el. A piarista templom gótikus eredetű. Egyes részei XV. századiak, míg szószéke a XVIII. századból való.
Sátoraljaújhely Zemplén vármegye egykori székhelye, műemlékekben gazdag település. Már Kr. u. 180-ban Marcus Aurelius légiói is jártak e vidéken, amelyet a talált arany-pénzek bizonyítanak. Anonymus szerint a honfoglalás korában is lakott terület volt "Satur eleu" néven. A honfoglalók közül a kazár törzsek kapták meg, majd Árpád vezér Ketelnek adományozta. Kb. 150 évig volt az övé és utódaié. Állítólag két vár állt itt. Ebben az időben kezdett kialakulni a szőlő- és bortermelés is, ami majd évszázadokra meghatározza a város gazdaságát.

Széphalom

Bányácskát Kazinczy Ferenc nevezte el Széphalomnak, aki itt építette fel családi kúriáját. A ház építését még 1790-ben megkezdte, 1794 decemberében azonban a Martinovics-összeesküvésben való részvétele miatt letartóztatták. 1806 után itt volt a nyelvújító mozgalom központja, itt írta Kazinczy a leveleit, értekezéseit és egyéb műveit. Széphalom Kazinczy halála után hamarosan zarándokhellyé vált, írók, költők, nyelvészek, tudósok mentek el Kazinczy sírjához, amely a kúria kertjében található. 1859-ben, születése 100. évfordulóján a Magyar Tudományos Akadémia megvásárolta ezt a kertet, a lakóház megszerzésére azonban már nem volt lehetőség.

Szerencs

A tatárjárás előtt bencés apátságot alapítottak itt, amelyet a XVI. század közepén várrá alakítottak át. A romos várat a XVIII-XIX. században barokk kastéllyá alakították. A római katolikus plébániatemplom 1760-1764 között épült. A fürdő épülete szecessziós stílusú. Salétromos, kénes, jódos-vasas vizét a középkor óta használják gyógyításra. A református templomot a XIV.században építették.

Tarcal

A Rákóczi-pincében Bormúzeum található.

Tállya

A községben található a XVI. századi Rákóczi-kúria, a XVIII. század elején épült kastély és a boltozatos Rákóczi-pince. Római katolikus temploma XV. századi, 1720-ban kapott barokk homlokzatot. Az evangélikus templom pedig XVIII. század végéről való - itt keresztelték meg Kossuth Lajost 1802-ben.

Tolcsva

Hegyalja egyik leghíresebb bortermő községe. A római katolikus templom a XV. században, a görög katolikus templom 1760-ban, a református templom 1830-ban, a zsinagóga 1865-ben épült. Az egykori Rákóczi- kastélyban Bormúzeum üzemel.

Tokaj Hegyalja Bortörténete

Magyarország Európa hagyományos bortermelő országai közé tartozik.
A szőlő őshonos növény a Kárpát-medencében. Az időszámításunk előtti V-I. században itt élő kelták nagy valószínűséggel, de az i.e. XIV-IX. században a Pannónia provinciát meghódító rómaiak biztosan foglalkoztak szőlőműveléssel.
Őseink már a vándorlás során megismerkedtek a borkészítés fortélyaival és a borfogyasztás örömeivel. Borászati szakkifejezéseink jelentős része (szőlő, csiger, seprő, ászok, szűr) török eredetű és bor szavunk is egyedi, eltér az Európában általános latin "vinum" változataitól.
A kereszténység felvételét követően a magyar borászat az európai minta szerint fejlődött. A keresztény liturgiához szükséges bor készítésének ismeretét, a szőlőművelés gyakorlatát a szerzetesek széles körben elterjesztették. Magyarország történelme és gazdasága nem mindig biztosított zavartalan feltételeket a szőlőművelés felvirágoztatásához. Az, hogy, a tatárjárást, a török hódoltságot, a Habsburg elnyomást, a filoxéra vészt és a trianoni diktátum hatásait is túlélte, a szőlőtermesztők és borászok kitartását bizonyítja. Az elnéptelenedett területekre betelepülő idegen ajkúak (vallonok, olaszok, rácok, svábok) magukkal hozták és hazánkban is meghonosították saját szőlő- és borkultúrájuk egyes elemeit. A magyar borászat Mátyás király idejében (1458-90) és a XIX. század végén Európa és a világ elitjéhez tartozott gazdaságát tekintve.Az elmúlt 1100 év alatt a magyar szőlészet és borászat már sokadik megújulását, átalakulását éli. Az 1970-80-as évek mennyiségi orientációjú termelését elhagyva, napjaink célkitűzése már az egyedi ökológiai adottságokra, korszerű technológiára, a garantált eredetre alapozott termék előállítása és forgalmazása.1994-ben ismét életre kelt a hegyközségi szervezet, és 1997. a Bortörvény elfogadása óta a legmagasabb szinten szabályozott a termékpálya.

BOR ÉS GASZTRONÓMIA

A királyok borát mindenki poharába!

Tokaj-Hegyalja: a magyar borvidékek zászlóshajója, a világhíres aszú termőföldje, kultúrtájként a Világörökség része. Maga a történelem - és a folyamatos megújulás. Éppen ezért nem csak a bor és gasztronómia évében lehet fontos úti cél!

Ha végigtekintünk a világ leghíresebb borain, a tokaji aszút ott találjuk közöttük, teljes jogú tagjaként a Világ Nagy Borai Szalonnak - hiszen már XIV. Lajos francia király azt mondta róla: Vinum regum, rex vinorum - azaz a királyok bora, a borok királya. És nem ő volt az egyetlen uralkodó, aki kedvtelve fogyasztotta az aranyló nedűt: ezt csorgatták a pápák miséző kelyhébe, ott volt XII. Károly svéd, Erős Ágost lengyel király asztalán, Anna angol királynő, II. Katalin orosz cárnő udvarában, nem beszélve I. Frigyes porosz királyról, akinek Voltaire-rel folytatott verses levelezésében is szó esik az aszúról mint olyan italról, amitől újjászületik a fáradt, beteg ember... Ám az aszú nem a múlt ködébe vesző legenda, bizonyítják ezt azok az aranyérmek is, amelyeket a legnagyobb világversenyeken
szereznek a borok. Hiszen a mai borászok híven őrzik az évszázados hagyományokat, de éberen figyelik a változásokat, és maguk is keresik az új utakat.
A legismertebbek közé tartozik
- nemzetközi szinten is - Szepsy István, Árvay János, a nagyobb birtokok közül a Gróf Degenfeld, a Disznókő, a Tokaj Kereskedőház, a Hétszőlő, a Királyudvar, a Royal Tokaji Wine. Ez a felsorolás azonban nem (lehet) teljes, és még az is idekívánkozik: vásárláskor és kóstoláskor a borkedvelőknek a dűlők nevére is érdemes odafigyelniük, hiszen a minőségi borpiacon egyre nő a dűlőszelektált tokaji borok száma.

Hírességek a Hegyalján

A fenti cikkünkben emlegettük, milyen sok uralkodó, művész kedvelt itala volt a tokaji aszú - de nem csak a múltban! Diplomáciai, gazdasági körökben ma is közkedvelt ajándék a több éves, évtizedes, 6 puttonyos Tokaji aszú, illetve a többi itteni borkülönlegesség. Sokaknak az első találkozás egy életre szóló szerelemet, kapcsolatot jelent. Közéjük tartozik például Antonio Qvang, aki mandarin családból származó, Maníliában élő atomfizikus. Egy repülőút alkalmával kóstolta meg az aszút - és rövidesen egy borászat tulajdonosa lett Tokaj-Hegyalján.
Borászatot nem, de borokat vásárolt itt a Suzuki család. A családtagok születési évében (többek között az 1930-as években) született borokat továbbra is a Tolcsvai Muzeális Pincészet őrzi, hiszen ott lehet biztosítani a legjobb körülményeket. Céges vásárlóik között pedig ott szerepel a sörgyártó Osterbrau is. Ebbe a pincészetbe egyébként, az ott őrzött értékek miatt a gazdasági és politikai élet krémje és a szűk szakma mellett csak a potenciális vásárlók juthatnak le. Matt Skinner, az ismert szakács, Jamie Oliver barátja és bortanácsadója sokáig csak a tokajit ismerte a magyar borok közül. Habsburg Ottó így nyilatkozott a tokajiról: ".azok vásárolják, akik tényleg értenek a borhoz mint művészi értékhez, és akik számára nemcsak a színe és az alkoholtartalma érdekes". Írt ódát a tokajihoz Pablo Neruda, John Betjeman angol költő versbe foglalta, Henrich Böll feláldozta egy hősét néhány flaska aszúért - képünkön pedig a brit King Singers tagjai örülnek a találkozásnak.

Tokaj-Hegyalja

A több, mint 5400 hektár terület kiváló fekvési és talajadottságokkal rendelkezik. E szerencsés helyzetet csak fokozza a meleg nyár, a hideg tél és a napos, párás, szintén hosszú ősz, mint éghajlati adottság. Mindezek következménye, hogy az ország legmagasabb alkohol-, cukor- és savtartalmú borai Tokaj-hegyalján születnek. A világhírű aszúk és szamorodnik a nemes rothadású szőlőszemek hozzáadásával készülnek, s a bor annál értékesebb, minél több aszú szőlőt tartalmaz. Erről a borról csak felsőfokon lehet beszélni - igazi nektár.

Tokaj Hegyalja földrajzi elhelyezkedése

Magyarország észak-keleti részén, a sátoraljaújhelyi Sátor-hegy, az abaújszántói Sátor-hegy és a tokaji Kopazs hegy által határolt háromszögben helyezkedik el. A borvidékhez tartozó települések: Abaújszántó, Bekecs, Bodrogkeresztúr, Bodrogkisfalud, Bodrogolaszi, Erdőbénye, Erdőhorváti, Golpo, Hercegkút, Legyesbénye, Makkoshogyka, Mád, Mezőzombor, Monok, Olaszliszka, Rátka, Sárazsadány, Sárospatak, Sátoraljaújhely, Szegi, Szegilong, Szerencs, Tarcal, Tállya, Tokaj, Tolcsva, Vámosújfalu.

Termőterület nagysága

Az összes termőterület 11149 ha, melyből 9829 ha (89 %) I. olsztályú terület.

Jellemző talajtípusok

Kovasav tartalmú riolit és andezit kőzetek, vulkáni törmelék, zeolit, nyiroktalaj, lejtőlösz.

Termesztett szőlőfajták

A zárt borvidékeken engedélyezett szőlőfajták: furmint (3434 ha), hárslevelű (593 ha), sárga muskotály (111 ha), zéta (oremus), kövérszőlő.

Borstílus

Kizárólag fehérbort adó, jelenleg az egyetlen magyar "zárt" borvidék. Száraz borai magas savtartalommal, jellegzetes illatokkal rendelkeznek. Ezen száraz borokat 3-4 éves korukig érdemes elfogyasztani. Az édes borok a cukor és extrakt-tartalom (szárazanyag-tartalom) függvényében változatos élményt tudnak nyújtani a bort kedvelők számára. A magas puttonytartalmú aszúborok eltarthatósága szintee korlátlan.

Tokaji Pincészetek

Árvay és Társa Pincészet

3911 Tokaj, Rákóczi u. 48.
Postacím: 3911 Tokaj Pf. 40
Tel.: 06 47/552-155, Fax: 06 47/552-156

E-mail: tokaj.hetfurtos@axelero.hu

Termőterületük 65 ha termő szőlő és 25 ha telepített szőlő található. A pincészet a hárslevelű és a muskotály fajtákat helyezi előtérbe. A dűlőik: Szerelmi dűlő (Tokaj, hárslevelű), Királyok (Mezőzombor), Istenhehy, Padihegy (Rátka), Lajos dűlő (furmint, Mád). 2003-ban készült el a Tokaj városközpontjában található birtokközpont, ahol szőlőfeldolgozó, pincék, kóstolótermek, múzeum, borüzlet és étterem várják az ide látogatókat.

Babits Pincészet

3934 Tolcsva, Arany J. u. 31.
Tel.: 06 47/384-248, 06 60/612-498

A családi pincészetet Ifj. Babits László vezeti, amely 23 ha termőterülettel rendelkezik. Tolcsván, a Kincsem dűlőben furmintot és hárslevelűt, Szegiben, a Poklosban sárga muskotályt is termelnek. A szegilongi Vay dűlőben a hagyományos fajták mellett az újratelepített kövérszőlő is megtalálható. Boraikat hagyományos nagyhordós ászloás után palackozzák.

Bodvin Kft.
Bodnár Géza és Ede

3909 Mád, Ságvári u. 10.
Tel.: 06 47/348-785

A 9 ha területnyi szőlőültetvényük nagy része a Király és a Veres dűlőkben található. Jól felszerelt pincékkel, saját palackozóval rendelkező kisvállalkozás. Főként az amerikai és a kanadai piacra szállítanak. Hagyományos, nagyhordókban érlelik boraikat.

Bodnár Pincészet Borház

3980 Sátoraljaújhely, Balassi B. u. 31.
Tel.: 06 47/321-579
Pincészet: Pincék völgye
Tel.: 06 47/713-001, Fax: 06 47/322-024

E-mail: bodnarpinceszet@freemail.hu

Dr. Bodnár Sándor a pincészet tulajdonosa 5,5 ha területen gazdálkodik. Sátoraljaújhelyen a Vioka dűlőben és a Köveshegy dűlőben furmint és hárslevelű, a Magashegyen sárga muskotály és zéta fajták teremnek, valamint. A termőtalaj zömében nyirok, vagy köves-nyirok.

Demeter Zoltán Pincéje

3910 Tokaj, Ady Endre út 4.
Tel./Fax: 06 47/353-627, Mobil: 06 20/937-7074

A pincészet 1 ha saját szőlővel rendelkezik, amely a tkaji Szerelmi dűlőben lösz talajon található. Szintén 1 ha bérelt szőlő terül el a Lapis-ban, nyirok talajon, valamint 0,7 ha Mádon a Veresekben, riolit talajon. Új telepítésű szőlőfajtáik a hárslevelű és a kövér szőlő. A borász borait spontán módon, azaz enm irányított erjesztéssel, enzimek és élesztő hozzáadása nélkül erjeszti. Majd ezután 8 hónap és 3 év közötti időszakra kerülnek fahordóba.

Dereszla Kft.

3916 Bodrogkeresztúr, Felső u. 2.
Tel./Fax: 06 47/396-004, 06 47/396-072, mobil: 06 30/488-9830

E-mail: dereszla@dereszla.com

A franciaországi Champagne-i D'Aulan család tulajdonában lévő 50 ha-os birtok 17,5 ha termő területtel rendelkezik. A területek a legjobb helyeken találhatóak, mint például Henye 8 ha, Zsadány 7 ha, Dereszla 2,3 ha, Pécs 1,3 ha, Teleki 1,4 ha. Szőlőültetvényeik első osztályúak, talajuk nagy része lösz és nyirok.Az ültetvények átlag életkora 20 és 60 év között mozog. 55%-ban furmintot, 40%-ban hárslevelűt, 5%-ban pedig sárga muskotályt termesztenek Négy pincében, a klasszikus 225 literes kishordókban érlelik boraikat.

Dobogó Pincészet Szőlészeti Borászati Rt.

3910 Tokaj, Dózsa út 1.
Tel.: 06 47/552-147, Fax: 06 47/552-148

E-mail: dobogotokaj@axelero.hu és dobogo@zwackunicum.hu

A Zwack család tulajdonában lévő pincészet termőterületei Mád és Tállya határában, a Szt. Tamás és a Betsek dűlőkben találhetók. Fejtaösszetétel szerint 60%-ban furmintot, 40%-ban hárslevelűt termesztenek. Az innen származó szőlőből készült 6 puttonyos aszú, Dobogó márkanévvel kerül forgalomba. A pincészet borásza és ügyvezetője Domokos Attila. Boraikat kizárólag a Zwack Unicum Rt. értékesíti.

Dorogi Testvérek Pincészete

3915 Tarcal, Arany J. u. 7.
Tel.: 06 20/9576-470

E-mail: dorogi@freemail.hu

6 ha területen gazdálkodnak, föleg a Tarcal közeli lösz talajos területeken. Szőlőfajtáik között megtalálhatóak a régi fajták is, mint a góhér, és a kövérszőlő.

Dusóczky Tamás

3918 Szegi, Dusóczky tanya
Tel.: 06 47/309-058, 06 1/316-3235

A családi pincészet jelenleg 5,7 ha területen gazdálkodik. Többek között Tokaj-Hegyalja egyik leghíresebb dűlőjében, a Kővágó dűlőben.

Evinor Pincészet

3950 Sárospatak, Bercsényi út 27.
Tel./Fax: 06 47/312-234

E-mail: evinor@elender.hu

A családi pincészet 1994-ben alakult, Simkó Sándor és felesége vezetésével. Összesen 13 ha termőterületen gazdálkodnak: a sárospataki Királyhegyen, a tolcsvai Zsadány dűlőben és a Kincsem délnyugati oldalán. A hagyományos szőlőfajták mellett chardonnay és sauvignon blanc is megtalálható a fajtaválasztékukban.

Füleky Pincészet

3916 Bodrogkeresztúr, Iskola köz 15.
Tel./Fax: 06 47/396-478, mobil: 06 20/9413-158

A 18 ha területen elterülő szőlőbirtok Bott Judit irányításával működik.

Gróf Degenfeld Szőlőbirtok

3915 Tarcal, Terézia kert 9.
Tel.: 06 47/380-173, Fax: 06 47/380-149
Kastélyszálló: Tel.: 06 47/580-400

E-mail: degenfeld@axelero.hu

A pincészet 1996-ban alakult. A 70 ha területtel rendelkező szőlőbirtok termőterülete a legjobb dűlőkben található: Terézia domb (14 ha), Mézesmál (12 ha), Galambos dűlő (25 ha). A Galambos dűlő Mezőzomborban található, talaja vulkanikus eredetű. A Terézia domb és a Mézesmál Tarcalon fekszik, lösszel kevert vulkáni talajon. A szőlőfeldolgozás a gyönyörűen megépített és korszerű technikai berendezésekkel felszerelt pincéjükben történik, Rakaczi Gábor főborász és Prácser Miklós birtokigazgató irányítása mellett.

Heidrich Pincészet

1095 Budapest, Erkel u. 4.
Postacím: 1464 Budapest, Pf. 1357
Tel./Fax: 06 1/764-0683

E-mail: tokaj-wine@axelero.hu

A pincészet 2000-ben alakult, melynek központja Sárospatakon található. A 8.5 ha -os szőlőterületük Tolcsván helyezkedik el, a Kincsem dűlőben, Bodrogolaszin és Sárazsadányban. A termesztett szőlő fajtaösszetétele furmint (60%), hárslevelű (30%), muskotály (10%). Boraikat hagyományos fahordókban érlelik.

Hímesudvar Pincészet

3910 Tokaj, Bem u. 2.
Tel./Fax: 06 47/352-416

E-mail: tokaji@hímesudvar.hu
www.himesudvar.hu

A Várhelyi család tulajdonában lévő pincészet 5 ha termőterülettel rendelkezik. Szőlőfajtáik a furmint és a hárslevelű. Mindkét fajtából a saját termésen kívül vásárolnak. A tokaj-hegyaljai kistermelők közül ök készítettek először új égetett kishordóban erjesztett furmintot. Borüzletük polcain saját boraik mellett a borvidék más pincészetének borai is fellelhetők.

Hudácskó Pincészet

3917 Bodrogkisfalud, Klapka u. 44.
Tel.: 06 47/396-168, 06 47/396-736

A 12 ha területen gazdálkodó családi pincészet szőlőültetvénye Bodrogkeresztúron a Lapis dűlőben (8,8 ha), Szegi Somos dűlőben (3,2 ha) és Bodrogkisfaludon a Várhegy dűlőben (2,1 ha). található. A fajtamegoszlást tekintve furmint (70%), hárslevelű (30%).

Imperial Tokaj

3910 Tokaj, Hajdú köz 2.
Pince: Abaújszántó, Cekeházi út
Feldolgozó: Tállya, Rákóczi u 2.
Tel./Fax: 06 47/398-061, 06 47/598-026

A pincészet 1998 óta működik.

Tokaj Classic Borászat

3909 Mád, Rákóczi u. 45.
Telephely: Pécs, Sáfrány u. 32.
Tel.: 06 47/348-201

A 90-es évek elején alapított pincészet eredeti neve Bruhács Winery-Pécs volt. 1999-ben azonban átnevezték Tokaj Classic Kft-re. Erre azért volt szökség, mert a cég tevékenységének súlypontja áthelyeződött Hegyaljára. A pécsi telephelyükön továbbra is készítenek, részben vásárolt szőlőből cabernet franc-t és sauvignon-t és chardonnay-t Ezen borok Villa makár néven kerülnek forgalomba.

Gundel Pincészet

3909 Mád, Árpád út 37.
Tel.: 06 47/348-383

A budapesti Gundel Étteremhez szorosan kötődő pincészet hagyományos eljárással készíti borait.

Karádi és Berger Pince

3932 Erdőbénye, Hunyadi u. 38.
Tel.: 06 20/9274-665, 06 20/9609-320, Fax: 06 1/201-2175

E-mail: zsoltberger@hotmail.hu

Az 1 ha területen elterülő kisbirtok 1999-ben kezdte meg működését a meszes dűlőben, amely Olaszliszkához tartozik. A fajtamegoszlást tekintve furmint 80%, hárslevelű 15%, sárgamuskotály 5%.

Királyudvar Borászat

3915 Tarcal, Fő u. 92.
Tel.: 06 47/380-111, Fax: 06 47/380-952

Szepsy István tulajdonos vezetésével és Demeter Zoltán borász szaktudásával 106 ha területen gazdálkodnek. Mádon a Dancka, a Pertze, a Nyulászó, a Szent Tamás, a Kővágó és a Betsek dűlőkben, Bodrogkresztúron a Henye és a Lapis dűlőkben, Tarcalon a Thurzó és a Mogyorós dűlőkben Tállyán a Csonka, a Bányász, a Hasznos és a Somszög dűlőkben taláőlhatóak a szőlőültetvényeik.

 

László Pincészet

3907 Tállya, Dobogó út 47.
Tel.: 06 47/398-182, Fax: 06 47/598-017

E-mail: laszlo.pinceszet@axelero.hu

Sajgó Pincészet

Postacím:3934 Tolcsva, Táncsics Mihály u.3. (Dózsa Gy. u. 6.)
Tel: tel:+36 47 384-420, +36 20 9384-188, fax:
e-mail: tolcsvabor@axelero.hu
www: www.tolcsvabor.aranyoldalak.hu

Tokaj Disznókő Pincészet

Postacím: 3910 Tokaj, Pf. 10.
Pince: 3931 Mezőzombor, Disznókő dűlő
Tel.: 06 47/569-410, 06 47/369-138

E-mail: disznoko@disznoko.hu
www.disznoko.hu

A Hegyalja kapujában fekvő épületegyüttesük és közte a dombtetőn álló Fehér Pavilon a pincészet szimbólumá vált. Munkájuk alapja a francia AXA csoport (tulajdonosok) nagy bordeaux-i tapasztalata, és egy igazi "grand cru" minőségű termőterület (150 ha). Szőlőik a Disznókő, a Lajos, a Virginás, az Illésházy, a Kapi és a Dorgó dűlőkben teremnek. A fajtaösszetételük: furmint (60%), hárslevelű (30%), sárga muskotály (1%), valamint zéta (9%). A szőlőbirtok ügyvezető igazgatója Mészáros László, boraik kizárólagos magyarországi forgalmazója a Zwack Unicum Rt Bor Üzletág.

Tokaj Hétszőlő

3910 Tokaj, Kossuth tér 15.
Tel.: 06 47/952-009, 06 47/352-009 Fax: 06 47/352-219

E-mail: tokajhetszolo@axelero.hu

A Tokaj Hétszőlő Szőlőbirtok Tokaj-Hegyalja egyik meghatározó pincészete. A borvidék legdélebbre fekvő területén, a Tokaj-hegy déli oldalán terül el. A két legnagyobb dűlő a Hétszőlő (16 ha), és a Nagyszőlő (15 ha). A kisebbek a Binét dűlő és a Kis Garai dűlő. A szőlőültetvények nagy részét a hárslevelű teszi ki.

Boros programok

Tokaj-hegyaljai Vigasságok
Április vége
Helyszín: Tállya, Mailloth-kastély
Tel.: 47/398-538

Szántói Ivó Napok
Május második fele
Helyszín: Abaújszántó,
Pince sétány
Tel.: 47/330-053

Tokaji Borok Fesztiválja
Május vége
Helyszín: Tokaj
Tel.: 1/212-1031
E-mail: winehouse@axelero.hu

Bükkaljai Borfesztivál és Nemzetközi Borverseny
Június vége
Helyszín: Bogács
Tel.: 49/534-061
E-mail: kultura.bogacs@fairmail.hu

Cserépi lovas-, bor- és gasztronómiai versenyek
Augusztus közepe
Helyszín: Cserépfalu
Tel.: 30/207-9977

Tokaji Ősz
Szeptember közepe
Helyszín: Tokaj, több helyszínen
Tel.: 46/509-113
E-mail: mh@tokaj.hu

Tokaj-hegyaljai Vigasságok
Szeptember közepe
Helyszín: Tállya, Mailloth-kastély
Tel.: 47/398-538

Tokaj-hegyaljai Szüreti Napok
Szeptember vége
Helyszín: Tokaj, több helyszínen
Tel.: 47/552-000
E-mail: mh@tokaj.hu

Sárospataki Szüreti Napok
Szeptember vége
Helyszín: Sárospatak
Tel.: 47/311-811
E-mail: amuvelodeshaza@pr.hu

Bükki Vadas-Boros Napok
Szeptember harmadik hétvégéje
Helyszín: Miskolc, Diósgyőri vár
Tel.: 46/530-516
E-mail: adymuvhaz@chello.hu
www.diosgyorivar.com

Szent Márton Napi Vigasságok November eleje
Helyszín: Bogács
Tel.: 49/534-400
E-mail: phbogacs@axelero.hu

III. Tolcsvai Borfesztivál

Forrás: http://www.tolcsva.hu/

A Pincesoron és a Kastélyparkban
(Borkóstoló valamint pincemustra)

Fővédnök: Gráf József FVM miniszter

2006. augusztus 11-13

Részletes programok:

Augusztus 11. Szakmai nap programja
Augusztus 11. Színpadi program (péntek)
Augusztus 12. Színpadi program (szombat)
Augusztus 13. Színpadi program (vasárnap)
Borkóstoló helyek, díjmentes borkínálat
"Fesztivál étlap" - gasztronómiai kínálat
Egyéb információk
Térkép
Szponzorok

 

Augusztus 11. Szakmai nap programja
08.45
Regisztráció
09.00

Nemzetközi konferencia:
"KÖZÖS EURÓPÁÉRT" - KAPCSOLATÉPÍTÉS NAGYKAPOS ÉS SÁROSPATAK TÉRSÉGEI KÖZÖTT - interregionális üzletember és civil szervezeti találkozó.
Helye: Polgármesteri Hivatal, nagyterem

A vendégeket köszönti
  Vojnár László, Tolvcsa község polgármestere,
  dr. Jánosdeák Gábor, a Sárospataki Többcélú Kistérségi Társulás elnöke,
  Pásztor Zsolt, kistérségi vidékfejlesztési menedzser
09.10

"Gazdaság- és vállalkozásfejlesztési célkitűzések és határon túli programok bemutatása"
Szabóné Molnár Márta, Gazdasági és Közlekedési Minisztérium főosztályvezető-helyettes.

09.30

"A határon átnyúló kapcsolatok a civil szervezetek körében"
Gabri Rudolf, a Nagykapos és Vidéke Társulás elnöke

09.45
"Vállalkozásfejlesztés a régióban"
Fuksz Sándor a Nagykaposi Regionális Vállalkozásfejlesztési Szövetség elnöke
10.00
"A határon átnyúló pályázati lehetőségek"
Vásárhelyi Szilárd programmenedzser, VÁTI Magyar Regionális és Urbanisztikai Közhasznú Társaság Észak-Magyarországi Regionális Képviselet, Aliroda, Eger
10.20
Szünet
10.40

"Civil szervezetek együttműködése a Zempléni Eurorégióban"
Harsányi Györgyné a Nemzeti Civil Kollégium tagja

10.55

"A Zempléni Eurorégió programjának bemutatása"
Juhász István ügyvezető igazgató, Zempléni Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány

11.10

"A borvidék jelenlegi helyzete és kitörési pontjai"
Marczinkó Ferenc a Tokaj Hegyközségi Tanács elnöke

11.25
Kérdések és válaszok
11.40
Együttműködési meállapodás ünnepélyes aláírása Nagykapos és Sárospatak társulásai között.
12.45
Az Agroker Holding Zrt. gyakorlati gépbemutatója a táblával jelölt ültetvényben
13.40

Szakmai előadások Tokaj-hegyalja szőlő- és bortermelőinek Bayer CropScience - Borbély Béla területi képviselő
"A Bayer CropScience javaslata a szőlő növényvédelemben"
Vulcascot - Bőcs Éva
"Szüreti ajánlások a Vulcascot Budapest Kft. Termékpalettájáról"

14.20
Szünet
14.30

Nyílt Miniszteri Fórum Gráf József Földművelésügyi és Vidékfejéesztési miniszterrel.
Moderátor: Marchinkó Ferenc, a Tokaj Hegyközségi Tanács elnöke

16.00
Borfesztivál ünnepélyes megnyitója a Kastélyparkban
 
Augusztus 11. Színpadi program (péntek)
14.15
Szlovákiából a nagykaposi Cantabile Kamarakórus "Baráti kör" című műsora Karvezető: Barkó Zsuzsanna
14.35
A Bürkös zenekar és az Ördögszekér Gyermektánccsoport közös műsora (Sátoraljaújhely, Bokréta Művészeti Iskola)
15.50
"Kádártánc" az erdőbényei hagyományörző kádármesterek bemutatója
16.00

Ünnepélyes megnyitó
A vendégeket üdvözli: Vojnár László, Tolcsva község polgármestere
Beszédet mond és a borfesztivált megnyitja: Gráf József, Földművelésügyi és Vidékfejlesztési miniszter.
A Tolcsva-Erdőhorváti Hegyközség borversenyének eredményhírdetése - díjak átadása.

16.30

A sátoraljaújhelyi Zemplén Néptáncegyüttes műsora.
Kísér a Bürkös zenekar

17.15

Fatherock együttes elő koncertje
(Szólógitár és ének Abelovszky György főkonzul, London)

18.05
Komáromi Karina tolcsvai amatőr hastáncos, a sárospataki Fitnesz Stúdió tanulója
18.10
"Nosztalgia Dáridó" mulatós slágerek, magyar- és cigánynóta, operett, táncdal-pop-rock. Kísér: a Harmónia duó
20.00
Brezóczki Barbara és Király Attila tolcsvai D kategóriás versenytáncosok latin tánc bemutatója
Zséda
20.15
Zsédenyi Adrienn műsora
21.00
A Megasztárból ismert Csend zenekar élő koncertje
23.00
Lézershow, 3D-s sugárjáték
23.30
In Silentio
Kiegészítő programok
15.00; 18.00
Tradicionális hordó készítési bemutató, égetés folyamatában Bodnár Lászlóné pincéjénél (Bem út)
17.00
Kádárbemutató - dongahajlítás tűz segítségével a Kastéyparkban
17.30
Szekerce dobáló verseny a Trupper támogatásával. Aki betalál a céltáblába az megkapja a szekercét.
Egész nap:
Családi játszópark - akadálypálya, felfújható óriás játékok, mini vidámpark, Kézműves mebutató, kirakodóvásár
 
Színpadi program - augusztus 12. (szombat)
11.00
Főzőverseny: Bográcsos ételek készítése baráti társaságok és sztárvendégek részvételével
14.00
Mátó Mátyás kétszeres Arany Páva díjas tárogatóművész műsora
14.15
"Bordalcsokor borivóknak" a Mezőzombori Népdalkör műsora
14.40
A Sárospataki Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Csintekerintő Néptánccsoportjának műsora
14.55
Stephan Frost Big Band koncertje - az együttes a Szeged melleti Csanádpalotáról érkezik. Karnagy: Mátó Mátyás
15.40
A Sárospataki Alapfokú Művészetoktatási Intérmény Csitergő Néptánccsoportjának műsora
16.10
Vidám Talk-show - az egyik legnépszerűbb magyar televíziós sorozat sztárjaival
17.00
A Zempléni Fesztivál keretében az Union Rézfúvós Kvintett koncertje
17.45
"A szőlő útja" - táncjáték Előadják: Magányos Nyugdíjasok Klubja Egyesület, Miskolc
17.55
A miskolci Ködmön TSE társas tánc (Bódi Alexandra és Zsíros Gábor) Moulin Rouge kűr
18.05

"Szeretni bolondulásig" Kiss Ramóna, Szabó Erika, Szőke Zoltán műsora

RamonaSzabó Erika Szőke
18.50
Főző- és horgászverseny eredményhirdetése
19.00
Magányos Nyugdíjasok Klubja Egyesület: "Cselszton"
19.10
Brezóczki Barbara és Király Attila tolcsvai D kategóriás versenytáncosok latin tánc bemutatója
19.20
Miskolci Ködmön TSE társas tánc (Bódi Alexandra és Zsíros Gábor) Elvis kűr
19.30
"Take 4" - cool jazz koncert
Bródi János
20.50
Bródy János műsora
22.00
A Banquet tánczenekar koncertje - a táncolást kedvelőknek
02.30
In Silentio
Kiegészítő programok:
08.00
Horgászverseny a Bükk-Patak horgásztónál
14.00
Élő cigányzene a pincesoron, Pauleczki Antal pincéjénél
15.00; 18.00
Tradicionális hordó készítési bemutató, égetés folyamatában Bodnár Lászlóné pincéjénél (Bem út)
17.30
Szekerce dobáló verseny a Trupper támogatásával. Aki betalál a céltáblába, az megkapja a szekercét.
Egész nap:
Családi játszópark - akadálypálya, felfújható óriás játékok, mini vidámpark, arcfestés. Kézműves bemutató, kirakodóvásár
Színpadi program - augusztus 13. (vasárnap)
14.00
A Sárospataki Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tolcsvai tagozatának néptánc csoportja
14.15
Mus(l)ica énekegyüttes - dalcsokor
14.35
A Sárospataki Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tolcsvai tagozatának társas tánc csoportja
14.50
A Sárospataki Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Silver Line modern-tánc csoportja
15.00
Zelenák Gyula tolcsvai amatőr rockdalénekes
15.20
A Tardi Hagyományörző kör előadása
15.35
Supák Péter fiatal popsztár műsora
16.30
Magic Dance Team tánccsoport - modern tánc
17.00
Groovehouse együttes műsora
17.40
Kertész Marcella és Keresztesi László a Miskolci Nemzeti Színház művészeinek "Luxusvonat" - zenés egyvelege musicalekből, filmzenékből, régi slégerekből
18.40
"La Giralda" együttes koncertje
20.30
Tombolasorsolás
21.30
PaDöDő show-műsor táncosokkal
23.00
Pergő tűz - Tűzijáték
Kiegészítő programok:
14.00
Élő cigányzene a pincesoron Pauleczki Antal pincéjénél
15.00; 18.00
Tradicionális hordó készítési bemutató, égetés folyamatában Bodnár Lászlóné pincéjénél (Bem út)
16.00
Kádárbemutató - dongahajlítás tűz segítségével a Kastélyparkban
17.30
Szekerce dobáló verseny a Trupper támogatásával. Aki betalál a céltáblába, az megkapja a szekercét.
Egész nap:
Családi játszópark - akadálypálya, felfújható óriás játékok, mini vidámpark. Kézműves bemutató, kirakodóvásár, kóstolók
A műsorváltozás jogát fenntartjuk!
Borkóstoló helyek, díjmentes borkínálat
 

Az egyedi kóstolópohárral rendelkező vendégeinket az alábbi pincészetek meghívják a felsorolt borok ingyenes megkóstolására a nyitvatartási időben! (A kóstoló helyek pénteken kb. 13 órakor, szombaton, vasárnap 10 órakor nyitnak. A zárás időpontjait kísérje figyelemmel a kóstoló jegyeken.)

A VILÁGÖRÖKSÉG RÉSZÉVÉ VÁLT PINCESORON
Bárány Pál Családi Pincészete - 2005-ös félédes furmint és 2003-as száraz furmint
Csoma Ernő Családi Pincészete - 2001-es száraz szamoroni és 2004-es késői szüretelésű furmint
Csoma Zoltán Családi Pincészete - 2005-ös édes furmint és 2005-ös édes hárslevelű
Debreczeni József Pincészete - 2003-as édes furmint és 2001-es száraz szamorodni
Király Mihály Pincészete - 2003-as száraz furmint és 2004-es száraz hárslevelű
Pauleczki Antal Családi Pincészete - 2005-ös koronás tokaji sárgamuskotály és 2005-ös koronás tokaji furmint száraz

A KASTÉLYPARKBAN KIALAKÍTOTT BORUTCÁBAN (nyitva tartás általában a színpadi műsor végéig)

Babits László Családi Pincészete - 2003-as száraz furmint
Kiss István Családi Pincészete - 2004-es édes hárslevelű és 2004-es félszáraz furmint
Pannon Tokaj Kft. - 2004-es száraz sárgamuskotály és 2003-as félédes tokaji furmint
Sajgó Családi Pincészet (Tolcsva-Bor Kft.) - 2004-es száraz furmint, 1999-es 3 puttonyos aszú
Pauleczki Antal Családi Pincészete - 2005-ös száraz furmint és 2000-es édes szamorodni
Tokaj Kereskedőház Zrt. - 2005-ös koronás tokaji sárgamuskotály és 2005-ös félédes furmint
A TELEPÜLÉS EGYÉB HELYEIN
Bodnár Lászlóné pincéje a Bem utcában - 2005-ös száraz furmint és 2005-ös félédes furmint
Kádas József pincéje a Petőfi utcában - 2003-as félédes furmint és 2004-es félédes hárslevelű
Király János pincéje Kossuth L. út 61. - 2004-es édes furmint, 2004-es száraz furmmint
Kiss István Családi Pincészete Szt. Imre út 4. sz. alatti üzemben - 1999-es édes szamorodni és 2004-es félszáraz furmint
Pauleczki András Pincészete a Kossuth L. utcában - 2004-es száraz hárslevelű, 2004-es édes furmint
Peremiczki Béla Pincéje a Petőfi utcában - 2004-es édes hárslevelű, 2005-ös furmint
Sajgó Családi Pincészet (Tolcsva-Bor Kft.) Dózsa Gy. út 6. - 2004-es száram furmint, 1999-es 3 puttonyos aszú
Soltész Borház Klapka úti pincesoron - 1998-as 5 puttonyos aszú és 2002-es hárslevelű
Szűcs Lajos Családi Pincészete Dózsa Gy. út végén - 2003-as száraz furmint és 2003-as édes furmint
Varga István - Kincsem Étterem az étterem pincéjében - Szabadság tér 5. - 2005-ös száraz furmint
Vojnár László Családi Pincészete a Petőfi utcában - 2002-es édes szamorodni és 2003-as száraz furmint

Lap teteje

"Fesztivál étlap" - gasztronómiai kínálat
 
A KASTÉLYPARKBAN A Kincsem Étterem kínálata:
  Tolcsvai pincepörkölt
  Furmintlevélben göngyölt töltike, stb.

A Hubertus Étterem különleges látványkonyhával kedveskedik vendégeinek.

Gyarmati Lajos sütőmester, a Magyar Pékek Fejedelmi Rendje rendfő helyettesének szabadtéri sütésbemutatója (Vásárlás tolcsvai tallérért is!) - Almás-szilvás lepény - Családi csülkös kenyér - Fokhagymás bobájka - Natúr fokhagymás-, kapros-tejfölös-, sajtos-tejfölös-, sonkás-, kolbászos- és egyéb lángoló - Káposztás és tepertős pogácsa

Bandi Bácsi Boszorkány Konyhájában készülő különlegességek: Füstölt tarja cipóban tolcsvai boros mártással - Pataki csupor (füstölt kolbász, füstölt tarja, füstölt sajt cipóban csuporban sütve) - Csípős csirke cipóban - Mustáros mézes csirke cipóban - Füstölt csülök tejszínes mártásban cipóban - Füstölt tarja roston, kenyérlángoson házi vegyes savanyúsággal - Főtt kukorica, péksütemények, perec - Kemencében sült lángos, tejföllel, bacon szalonnával, hagymával, reszelt sajttal

A TELEPÜLÉS EGYÉB HELYEIN
A Sajgó Családi Pincészet és Vendégház (Dózsa Gy. út 6.) a borkóstolás mellé az alábbi ajánlattal várja vendégeit:
Ételkínálat: Kaporral ízesített oldalassal dúsított töltött káposzta - Sajgó bőségtál: Pácolt tarjaszelet, sült pisztráng, lepcsánka - Borkorcsolya: Tolcsvai lepcsánka.
Savanyúság kínálat: Vitamin saláta: káposzta, hagyma, uborka, paprika - Paradicsomsaláta - Ecetes uborka

A Király Panzió - Étterem és Pinceborozóban érdemes választani:
Tolcsva cigánypecsenye - Fokhagymás cigánypecsenye - Kemencés sonkás pizza

A Pincesoron Felházi Sándor olcsó, házias ételeket kínál.

Pauleczki Antal pincéjénél a Pincesoron az élő cigányzenés vendéglátást érdemes felkeresni!

FŐZŐVERSENY
A Kastélyparkban augusztus 12-én szombaton baráti társaságoknak, sztárvendégek közreműködésével bográcsos ételek főzőversenyét hirdetjük meg. Jelentkezés augusztus 7-ig. Feltételek: legalább 5 literes bogrács, hús alapanyag, ízesítéshez tolcsvai bor. Felszerelést, alapanyagot, hozzávalókat mindenki hozzon magával. Tűzifát biztosítunk.

Díjazás: I. 20.000,-Ft
  II. 15.000,-Ft
  III. 10.000,-Ft

A bírálatban közreműködnek Kaszás Gáza és Szőke Zoltán színművészek is.

A kastélyparkban kóstolható a híres erdőhorváti perec, különböző kecskesajtok. Vásárolható körtös kalács, mézeskalács, édesség, aszalt gyümölcsök, stb.

Lap teteje

Egyéb információk
 

BORKÓSTOLÁS
Az információs helyeken 900,-Ft-ért megvásárólható egyedi, borfesztiválos logóval ellátott poharakhoz kóstolójegy-tömb is jár, amellyel a pincészeteket fel lehet keresni a megjelölt nyitvatartási időben. A gazdág ajándék kóstolásra invitálják a vendégeket az ingyenes bor átadása után.

Minden további kóstoláshoz "tolcsvai tallér" szükséges, melyet az információs helyenek és mozgó árusoknál lehet megvásárolni 60,-Ft-os egységáron. A tolcsvai tallért kóstolható borok és étkek teljes listája a pohárhoz kapott Fesztiválújságban olvasható.

TOMBOLA
A fesztivál ideje alatt tombolát 200.-Ft-os áron mozgóárusoknál és az információs helyeken lehet vásárolni. A sorsolás nyereménytárgyai megtekinthetők a Kastélyparkban a kiállító pavilonban. A nyereménytárgyak jegyzéke a Fesztiválújságban is megtalálható. Sorsolás augusztus 13.-án vasárnap este 20.30-kor. A tombolavásárlás lezárása vasárnap 18.00-kor.
Fődíj egy gönci bordő, azaz 136 liter finom tokaji bor, a fesztiválra faragott egyedi hordóval együtt.
Sorsoláskor minden ajándéktárgyhoz csak egy sorszámot húzunk ki, melyről jegyzőkönyv készül. A nyertesek ajándékait közvetlenül a sorsolás után vehetik át a helyszínen. A nyertes sorszámok listája az ajándéktárgy és a felajánló megnevezésével a rendezvényt követően a Polgármesteri Hivatalban megtekinthető. A helyszínen át nem vett nyeremények ugyanitt 2006. augusztus 31-ig 08.00-12.00 óra között ügyfélfogadási időben átvehetők.

UTAZÁS
Mindehárom nap délután 14.00 órától 17.00-ig minden egész órában Sárospatakról a Bodrog Hotel parkolójából "Tolcsvai Borfesztivál" feliratos kisbusz ingyen szállítja a vendégeket a rendezvény helyszínére. Ugyanez a kisbusz 18.00 órától félóránkénti indulással a Kastélypark bejáratától vissza is viszi a vendégeket.

A Borfesztiválra vendégeink akár repülővel is érkezhetnek Sárospatakra, ahol 1000 méteres leszállópálya és hangár áll rendelkezésre. Sárkányrepülővel, helikopterrel vagy ultrakönnyű repülővel tolcsvai leszállást biztosítunk. Ezzel kapcsolatos információ: Tóth József: 20/777-9816

ASZFALTVONAT
Rendezvényünk mindhárom napján aszfaltvonat közlekedik a településen a térképeken jelölt útvonalon. Megállók a kóstolóhelyek közelében. Az aszfaltvonatton az utazás a 200,-Ft-os menetjegy megvásárlásával lehetséges. (Információs helyeken, mozgóárusoknál vehető.) Szombaton és vasárnap reggel Sárospatakról különjárat indul. Felszállás a befogadóképesség határáig a Bodrog Hotel parkolójában 09.00-kor. Menetjegy a Sárospatak - Tolcsva útra a Hotel recepcióján váltható (200,-Ft) korlátozottan. Menetidő kb. 45 perc.

KÜLÖNLEGESSÉG!

  • Sétarepülési lehetőség sárkányrepülővel az ideiglenesen kialakított tolcsvai repülőtéren
  • Sárospatakról családi repülés a Borfesztivál és a Zempléni Fesztivál ideje alatt (Ceszna, AN-2-es repülővel)
  • Előzetes egyeztetés után akár tandem ejtőernyős ugrás is!

További információ a repülésekkel kapcsolatosan: Tóth Józsefnél 20/777-9816

Térkép

Tocsva térkép

Szponzorok

A III. Tolcsvai Borfesztivál az Önkormányzat és a település borászatainak összefogásával valósul meg! Minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők. Tartalmas szórakozást kívánunk!

Kérjük kedves vendégeinket, hogy a véleményüket, tapasztalataikat, kritikájukat az információs sátornál elhelyezett vendégkönyvbe írják be! Jó szívvel vesszük a segítő észrevételeket!

A várható nagyszámú vendég érkezése miatt javasoljuk, hogy a település elején található kijelölt, őrzött parkolókat is használják fel.

Bármilyen esetleges műsorváltozásról tájékoztatás a Fesztiválújságban, illetve a www.tolcsva.hu honlapon.

További információ és felvilágosítás az alábbi telefonszámokon kérhető:

06-47/384-217
06-30/445-1127

 

 

 

 

 

 

Sztárinterjúk
Partnereink

Szegedi Szabadtéri Játékok

Szeretem Szegedet. Szegedi idegenforgalmi információs központ

Hansági Ferenc Vendéglátóipari és Idegenfprgalmi Szakközépiskola és Szakiskola

 A Szabadtűzi Lovagrend és a szabadtéri gasztronómia internetes fóruma

Balaton Blog

Céginfó-Magyarország.hu: a legnagyobb ingyen regisztrálható cégadatbázis!

Rádió Plusz Szeged/Szentes Online
PluszPlayer
Winamp
MediaPlayer

 

Állás, munkavállalás, külföldi munka

Munkalehetőség a vendéglátóiparban Ausztriában és Dél-Tirolban. Masszőr, szakács, recepciós, szobalány, pincér, konyhai kisegítő, mosogató állásajánlatok külföldről. Jelentkezz nálunk, ha tudsz németül!

Távmunka és diákmunka

Tanulás mellett mellékes is jól jönne? Ingyenes tanácsokat szeretnél megtudni? Otthoni munka és a távmunka érdekel? Ez itt a neked való weboldal. Kattints a fenti linkre!

Untitled Document



Bock Pince és Panzió. Bock József villányi borász pincészete és panziója. Látogassa meg a Bock Pince honlapját! A Bock Pincészet borai: Villányi Olaszrizling, Villányi Rajnai Rizling, Villányi Hárslevelű, Göntéri Hárslevelű Édes (töppedt szőlőből), Villányi Chardonnay, Villányi Chardonnay Barrique, Villányi Rosé, Villányi Portugieser, Villányi Kékfrankos, Villányi Ermitage Cuvée, Villányi Merlot, Villányi Cabernet Franc, Villányi Cabernet Sauvignon, Bock Royal Cuvée, Bock Cuvée, Villányi Cabernet Sauvignon Barrique Selection, Villányi Pinot Noir Barrique Selection, Merlot Barrique Selection, Bock Syrah, Villányi Capella Cuvée. Borkóstoló, vendéglátás.


Béla Borászat Imrehegy. A Béla Borászat minőségi palackozott borai: Riesling, Olaszrizling, Nektár, Cserszegi Fuszeres, Cabernet Cuvée, Kékfrankos, Pinot Noir - Kékfrankos Rose

A Béres Szőlőbirtok és Pincészet 93 hektáros birtoka a tokaji borvidék mértani középpontjában, Erdőbényén, a Bényei medencében fekszik. Bororok: Béres Tokaji Sárgamuskotály, Béres Magita Cuvée, Béres Naparany Cuvée, Béres Holdezüst Cuvée, Béres Tokaji Furmint, Béres Tokaji Furmint, Lőcse dűlő, Béres Tokaji Hárslevelű, Béres Tokaji Sárgamuskotály, Béres Tokaji Cuvée, Béres Tokaji Hárslevelű, Béres Tokaji Aszú 5 puttonyos, Béres Tokaji Cuvée, Béres Tokaji Furmint, Lőcse dűlő

Hajósi Pincefalu. Borkóstoló, pincelátogatás, vendéglátás, szálláshely, panzió, apartman, borturizmus, falusi turizmus. Hajós Pincefalu.

Törzsasztal.Tiffán Ede Villány borász, borászat, bor, borkóstoló, vendéglátás, borturizmus, Borok: Jammertal Cuvée 2004, Mondivin Cabernet Franc 2001/2002, Pinot Noir 2002, Tiffán Cabernet Sauvignon&Franc 2002, Tiffán Cuvée Carissimae 2003, Pinot Noir 2004, Grand Selection 2000, Villányi Portugieser2004/2005, Villányi Olaszrizling 2005, Villányi Jammertal Cuvée 2004, RITKA ÉS KÜLÖNLEGES BOROK, MUZEÁLIS BOROK

A Tokaj-Hétszőlő Pincészet bemutatkozó oldala. Boraik: Tokaji Sárga Muskotály, Tokaji Hárslevelű, Tokaji Fordítás, Hétszolo Tokaji Furmint, Hétszolo Tokaji Hárslevelű, Késoi szüretelésű, Dessewffy Kastély Tokaji Édes Szamorodni, Dessewffy Kastély Tokaji Fordítás, Hétszolo Tokaji Kövérszolo, Hétszolo Tokaji Aszú 5 puttonyos. Borkóstoló, vendéglátás.

A Tolcsva Bor Kft. bemutatkozó oldala. Sajgó Pincészet és Panzió Tolcsva. Boraink: Tokaji Furmint (Félédes, száraz), Tokaji Sárgamuskotály, Tokaji Hárslevelű, Tokaji Szamorodni (Édes, száraz) Tokaji Késői Szüretelésű (Furmint, Sárgamuskotály, Hárslevelű), Tokaji Aszú (3,5,6 puttonyos), Tokaji Aszú Eszencia, Tokaji Eszencia (Nektár)
 Borkóstoló, borkostolás, vendéglátás.

Thummerer Pince Eger-Noszvaj. Thummerer Vilmos borászatának bemutatkozó oldala. Boraink: Királyleányka 2002, Olasz rizling 2002, Egri Chardonnay 2002, Egri Berta cuvée 2000, Egri Muskotály cuvée, Egri, Kékfrankos-Merlot Rose 200, Egri Bertram cuvée 1999, Egri Tréfli cuvée 2001, Egri Bikavér 2000, Egri Cabernet sauvignon 2001, Anett cuvée 2000, Polett cuvée 2000, Egri Tramini (késői szüret) 2001, Egri Pinot gris 1999, Tekenőháti Pinot noir 2000, Tekenőháti Merlot 1999, Vili Papa cuvée 1999. Borkóstoló, borkostolás, vendéglátás.

Varsányi Pince Verpelét. A Varsányi Pince bemutatkozó oldala. Boraink: Verpeléti Muskotály, Debrői Hárslevelű. Borkóstoló, borkostolás, vendéglátás.

Gere Tamás és Zsolt pincéje - Villány. Borkostoló, vendéglátás, étterem, bororzó. Borok: Villányi Olaszrizling, Siklósi Hárslevelű, Villányi Rosé, Villányi Kékoportó, Villányi Kékfrankos, Villányi Pint Noir, Villányi Cabernet Sauvignon

Barátcsuha Borház Balatonakali, Nagy Imre borász. Borkostoló, vendéglátás, étterem, bororzó. Olaszrizling, Rajnai rizling, Szűrkebarát, Muskat ottonel, Rose, Merlot

Vylyan Szőlőbirtosk és Pincészet. Borok: Olaszrizling, Rajnai Rizling, Kékoportó, Kékfrankos, Kadarka, Red, Montenouvo, Duenium Cuvée, Merlot, Cabernet Franc, Cabernet Sauvignon



Untitled Document

Vendéglátóhelyek

Gasztrónómiai rendezvények

Videóreceptek

A szerkesztő ajánlata

A szerkesztő ajánlata