Cigája juh

(juhfajták)

Cimkék: zigána, cigan

Duna-Tisza köze

A cigája anyák átlagsúlya 40 kg, a kosoké 55 kg, marmagasságuk 70-80 cm.
Közepes termetű, arányos felépítésű juh. A fej középnagy, az orr az anyáknál enyhén, a kosoknál kifejezettebben domború. A szemek nagyok, sötétek, igen élénkek. Az anyák általában szarvatlanok (kis szarvkezdemény előfordul), a kosok suták, vagy keskeny, csigás szarvat viselnek, szorosan a fejhez simulóan. A fülek közepesen hosszúak, oldalt és vízszintesen hordottak. A nyak közepesen izmolt, a hát és az ágyék egyenes, aránylag hosszú és közepesen izmolt. A törzs hosszú, mély és dongás. A far enyhén lejtős, közepesen hosszú és izmolt. A lábak hosszúak és mérsékelten izmoltak. Csontozata erős, a tőgy jól fejlett. A bunda fehér, fürtös szerkezetű, sok egyednél "tűzdelt". A fej és a lábak (csánktól a lábvégig) fényes feketék vagy barnák. A bárányok színe homokszürke, sárgásbarna vagy sötétbarna, de a lábak mindig sötétek.
Szaporasága szorosan összefügg a takarmány-ellátással, a legelő minőségével.
Általában évente egyet ellik, de gyakran születnek ikerbárányok is.
A cigája Kis-Ázsiából származik, ahonnan egyik ága átjutott a Balkán-félszigetre, és Románián, Erdélyen, a magyar Alföldön át felhúzódott a Kárpátok északi hegyláncáig, másik ága a Fekete-tenger északi partvidékéről Besszarábián át érte el az előző ágat.
A máig fennmaradt vándorló juhászat jellegzetes képviselője volt a cigája. A vándorlás a tavaszi hegyi legelőkre való felhajtást és a téli (síkra) lehajtást jelentette amellett, hogy a nyugati terjeszkedés a Duna észak-déli vonaláig folyamatos volt. A Dunántúl déli vármegyéibe (Baranya, Somogy) is került néhány nyáj a XIX. század végén. Az időszakos határzárak és az országhatárok változásai befolyásolták a terjeszkedést, és a vándornyájak megrekedtek.
A Trianon utáni Magyarország juhállományának már csak kb. 5%25-át tették ki az őshonos fajták (racka, cigája), mert a vándorlás alatt a nyugati fajtákkal történő találkozások óhatatlanul keresztezéseket vontak maguk után, így a fajtatiszta állományok csak kevés nyájban maradtak meg. A cigáját rendkívüli edzettsége, jó tejelősége és porhanyós húsa tette kedveltté. A juhászok szerint "jobban tűri a Nemere fagyos leheletét, mint a racka".
A cigája a legértékesebb parlagi fajta. A régi juhászok megfigyelése alapján a fej- és lábszíne különböző tulajdonságokkal párosul.
A leghíresebb hétfalusi (Erdély) pásztorok a vörös fejű cigájákat kedvelték jó tejelőképességük miatt, a dobrudzsai cigájások szerint a barna fejű változatnak a gyapja volt a legfinomabb. Mégis a legtöbb juhász a fekete fejű és lábú cigáját részesítette előnyben, rendkívüli alkalmazkodóképessége miatt. Mára ellenőrzötten - csak a fekete fejű és lábú cigáják maradtak meg fajtatisztán, a többiből (világosbarna, sötétbarna, tarka, fehér) maradt néhány száz egyed, de fajtatisztaságuk kérdéses.
A délről érkező vagy ide lehúzódott cigája-állományokból alakult ki (még nem teljesen tisztázott módon) a zombori változat, amely termetben, fej- és testformában, de főleg tejtermelésben eltér az ún. őshonos cigájától. Feltételezhető, hogy a jobb takarmányozás, a rendszeresebb szelekció és nem kizárhatóan valamilyen tejelő fajtával történő keresztezés (egyesek szerint fríz) alakította ezt a változatot olyanná, amilyen. Jelenleg ennek a változatnak a fajtaelismertetése folyamatban van Tejelő cigája néven.
A régi kiállításokon (az - Országos Magyar Gazdasági Egyesület - OMGE szervezésében) a cigája juhok sok első díjat szereztek a kisszállási, a bánrévei uradalom, a csanádi püspökség stb. tenyészetei révén (1923-1941).
A cigája a nyugati modern fajták térhódításával visszaszorult annyira, hogy 1954-ben a cigája és keresztezései részaránya az összes juhállomány 6,5%25-a volt. Az 1975. évi Országos Mezőgazdasági Kiállításon már csak díszállatként szerepelt. Ezt felismerve a magyar állam génmegőrzés alá vonta (a többi őshonos fajtával együtt), és állami költség-hozzájárulással segíti a fajta változatlan fennmaradását.
A fekete fejű és lábú "őshonos" cigájából a jelenlegi állomány létszáma mintegy 800 egyed.
A cigája többhasznosítású fajta, tejét és húsát is fogyasztjuk, gyapját szövetek gyártásához használjuk.
A cigája jó legelőkészségű, szervezetileg szilárd fajta. Bárányai kiváló fejlődési eréllyel bírnak. Jól tűri a szélsőséges időjárási viszonyokat. A tenyészérettséget másfél éves korában éri el. Tenyésztése háremszerűen történik, egy koshoz 35-40 anya osztható be.
A fedeztetési időszak szeptember-október, a háremben tartás időhossza 42 nap.
Takarmányozása legelőre alapozott. Tartása a téli időszakban egyszerű hodály, nyáron nem igényel fedelet, kivéve, ha fejik.
A jelenleg ellenőrzött, őshonos cigája anyalétszáma 800. A választott és vágóbárányként értékesített szaporulat kb. 600 egyed. A nyilvántartott tenyészetek száma 7.
Állami megbízásból fajtafenntartó az Országos Mezőgazdasági Minősítő Intézet (OMMI), elismert tenyésztő szervezet a Magyar Juhtenyésztők és Juhtenyésztő Szervezetek Szövetsége (MJSZ ).