Fentiek természetes velejárója volt a vendéglátás fejlődése is. Új éttermek, fogadók, kávéházak és szállodák épültek. A változások feltűntek az országot járó külföldieknek és egyre több könyv jelent meg úti tapasztalataikról. Ezek az "útleírások" bőven taglalják az akkori Pest-Buda vendéglátását is. Schams Ferenc gyógyszerész Péterváradról települt Pestre, ő alapította az első vincellériskolát. Pestről írt leírása 1821-ben jelent meg, ebben rangsorolja a fogadókat és szállodákat.

Vidéki nagyvárosaink ismert vendéglátóhelyeinek nagy része már a XIX. század második felében felépült és üzemelt. A kevés kivételhez tartozik a szegedi Kass Vigadó, hiszen csak a század végén nyitották meg, de rövid időn belül nemzetközi hírnevet szerzett.

Az 1850-es években Budapestről Szegedre települt Kass család gyorsan beírta nevét a város vendéglátásának aranykönyvébe. A családfő, Kass Vencel bérbevette a város nagy múltú vendéglőjét, a Fekete Sast, melyet fiaival, Jánossal és Gusztávval üzemeltetett.

Budapest a kávéházak városa - hirdették már több mint száz éve a nálunk járt vendégek és gasztronómiai szakemberek. Buda és Pest vendéglátása azonban nem csak a kávéházairól, hanem hangulatos kiskorcsmáiról, vendéglőiről és nyári kerthelyiségeiről is ismert volt szerte a világon.

"Ezek nélkül nincs nyári öröm, nincs nyári program, különösen romantikus párok számára, akiknek talán már dédanyáik és dédapáik is itt fogyasztották a fiatal libát ugorkasalátával, eperbólét szerelemmel. A kiskorcsma mindig elsőrendű nevezetessége volt Budának és Pestnek; vadszőlővel felfuttatott, rácsos kerítését, zöld dézsából kivirító leándereit a régi rajzok, fametszetek is őrzik.

A korcsmák és kertvendéglők és ezzel együtt a vendéglátás Magyarország szinte egész területén több száz éves múltra tekint vissza. Ennek ismeretében bizonyára sokan meglepődnek a Balaton környékének múltidézésén.

Hazánk ma első számú nyaralóhelye - mint üdülő és vendéglátóhely - ugyanis csak a XIX. század második felében indult fejlődésnek. Akkoriban a tó körül az egyetlen város Keszthely volt és - bár a tavat már a rómaiak is szabályozták - igazi vendéglátásról nem beszélhetünk. Ma a sokak által a térség fővárosának nevezett Siófokon is csak 1891-ben alakult meg a "Siófoki Balaton-Fürdő" Részvénytársaság, amely a századfordulóra modern fürdőtelepet épített, szállodákkal és éttermekkel.

Horváth Dezső önéletrajzi videó

Bemutatkozás előtt sok szeretettel üdvözlöm a honlap gasztronómiát kedvelő olvasóit. Horváth Dezsőnek hívnak, eredeti végzettségem közgazdász. Már 45 éve foglalkozom könyvgyűjtéssel és ezen belül közel 30 éve szakácskönyvek és a gasztronómia kultúrtörténetéhez kapcsolódó egyéb kiadványok "begyűjtésével". Ezek mellett jelentős az étlap, menükártya, számolócédula, képeslap, táncrend, valamint régi konyhaeszközökből álló gyűjteményem. Fentiekből kiderül, hogy rendesen benne vagyok a korban, 1942. január 14-én születtem, "természetesen" Szegeden. Móra Ferencék közvetlen szomszédságában laktunk, én már nem ismerhettem őt, de nagymamám és édesanyám jó kapcsolatban volt a családdal, különösen Móra Ferencné feleségével, aki mellesleg az első magyar nyelvű anyaghányados szakácskönyv szerzője volt.

Ami Debrecennek az Aranybika, az Pécsnek a Nádor szálló - mondhatnánk, de ez így nem lenne igaz. Az Aranybika ugyanis ma is üzemel, a Nádor viszont 1989-óta zárva van, a világörökségi címre vágyó pécsi belváros nagy bánatára.
A Nádornak nincs olyan patinás múltja, mint a Bikának, nem is a legrégibb pécsi fogadó, hiszen csak 1845-ben kezdték el építeni és 1846. októberében nyitották meg. Mindezek ellenére - köszönhetően a kiváló szolgáltatásoknak - rövidesen Pécs jelképévé vált. A szállodát Stopfer Márton és veje, Schönherr Eduárd kereskedő építette, első bérlője pedig Hohe György volt, aki Pesten már bérlője volt a Korona és a Török Császár kávéházaknak.

A dunaparti települések idegenforgalmának és vendéglátásának kialakulása legalább másfélszáz évvel előzte meg a Balaton partiét. Ennek az az egyszerű magyarázata, hogy a Dunán történő áruszállítás már több száz éves múltra tekint vissza, a kikötők környékének pedig természetes velejárói voltak a fogadók, korcsmák és vendéglők is.

"Hajóutunkat" Pozsonynál kell kezdeni, mert a rendi országgyűlések egykori székhelye már a XVIII. század közepén túlzsúfolt volt vendéglátó helyekkel. Szepesházy és Thiele 1825-ben megjelent "Magyarország Nevezetességeinek leírása" c. könyvükben visszariadnak az összes pozsonyi fogadók felsorolásától. Szerintük az idegenek elhelyezésére és kényelmére Pozsonyban jóformán több vendégfogadó van, semmint szükséges. Étlap szerint lehet egyedül vagy társaságban étkezni, de nem table d' höte-nál. (Ez abban az időben közös asztalnál való étkezést jelentett, ahol mindenki mindenből annyit szedett és evett, amennyit akart, vagy amennyi belefért.)