|
A magyarországi "betyárvilág" a XIX. század első harmadában alakult ki, három fő területen: Somogyban, a Bakonyban és az Alföldön. A betyárok legtöbbje pásztor volt vagy pásztor családból származott. Ennek érdekes magyarázata van: Abban az időben erős kasztrendszer uralkodott a családokon belük, pásztor csak pásztornak a fia lehetett, a kanásznak a fia csak kanász, a csikósé csak csikós - és így tovább. A legerősebb kaszt a pásztoroké volt, egy akkori mondás szerint "A pásztorságba bele kellett születni". Igen ám, de ha egy pásztornak 5-6 fia volt, nem jutott mindegyiknek hely, más munkát viszont nem vállaltak - agy egyenes út vezetett a betyárkodáshoz.
A somogyi betyárok arról voltak híresek, hogy legalább hét megyében garázdálkodtak, köztük Zala, vas, Veszprém és a Balaton környéke. Már az 1800-ad évek első évtizedében híressé vált Angyal Bandi, valódi nevén Horváth András. Ökörpásztorként kezdte, de volt csárdás is, ezután lett betyárvezér. Sobri Jóska - valódi nevén Pap József - volt talán a legismertebb, egy 1836-os körözőlevél szerint valószínűleg Vas megyében született. A Somogy Megyei Múzeumban őrzik állítólagos kürtjét és róla született a legtöbb betyárnóta.
Sobri Jóska híres zsivány
Kit megfogni már sok kíván,
Kerek, poros az orcája
Ezer csók illenék rája.
Ismertek voltak még a Patkó testvérek, Posta és Jancsi, Gelencsér Jóska és Oroszlán Pali. A betyárok táplálkozása egyenőtlen, rendszertelen volt. Mivel szinten állandóan menekülésben voltak, főzőedényeik nem lévén meleg ételre csak a tanyákon és a jobb módú családoknál számíthattak, ahol vagy kényszerűségből vagy jószívűségből látták vendégül őket. A csárdákban viszont szívesen látták őket, hiszen a lopott holmi orgazdái legtöbbször a csárdagazdák voltak. A tanyákról juhot és malacot hajtottak el, aminek a többségét eladták, mert az erdőben sütés veszélyes volt - könnyen a nyakukra hozta a pandúrokat. Magukkal főleg füstölt húst, szalonnát és sok tojást vittek, azért, mert ezekből gyorsan tudtak akár meleg ételt is készíteni - ehhez főleg a sok tojás szükségeltetett. A csárdákban főleg levest és húst ettek, főzeléket akkor még a polgári családoknál se nagyon ismerték. Reggel pálinkát, estefelé bort ittak - töméntelen mennyiségben. A leghíresebb somogyi csárda a Becsali volt, melyről a nóta ezt mondja:
Becsalábi járnak híres lányok,
Rézitcéből isznak a betyárok.
Becsaliba járok,
A betyárbandába magam is beállok.
Zsindelyezett a becsali csárda,
Rezgő pohár, víg muzsika járja,
Jó bor mellett, cigány mellett
Betyárok közt énekelget
Korcsmárosné kökényszemű lánya.
Horváth Dezső |
