Változatos kulturális, gasztronómiai és közösségi programokkal várják a nyári hónapokban a vendégeket Mórahalmon, a homokháti kisvárosban augusztusban újdonságként lovasszínházi előadásokat is rendeznek.

Forrás: MTI

A nyár hosszú évek óta kedvelt programja a Homokháti Sokadalom, amely idén július 3-án kezdődik. Nemzetközi néptánc fesztivál, fúvószenekari találkozó, rétes- és bivaly fesztivál, könnyűzenei koncertek és gyermekprogramok sora várja ezen a hétvégén a vendégeket.

Az idei évtől lovasszínházi esteket is rendeznek. Amennyiben a kezdeményezés sikerrel jár, jövőre az idei három helyett már tíz előadást tartanak. Augusztus 20-án és 21-én a Nemzeti Lovasszínház és a kisváros által létrehozott Patkó Lovasszínház művészei a Honfoglalás című rockoperát adják elő, augusztus 22-én pedig a Mátyás, az igazságos című produkciót láthatja a közönség.




Pin It
Facebook Social Comments
Rating:
( 1 Rating )

Fehértói Halászcsárda

Algyői Halászcsárda

Jobb Miint Otthon Kisvendéglő és Halászcsárda Szeged

Kiskőrössy Halászcsárda Szeged

Stüszi Vadász Étterem Szeged

Stüszi Vadász Étterem Szeged

Stüszi Vadász Étterem Szeged

Gere Tamás és Zsolt pincéje - Villány. Borkostoló, vendéglátás, étterem, bororzó. Borok: Villányi Olaszrizling, Siklósi Hárslevelű, Villányi Rosé, Villányi Kékoportó, Villányi Kékfrankos, Villányi Pint Noir, Villányi Cabernet Sauvignon

Polgár Pincészet, Polgár Zoltán borász, Villány, pincelátogatás, borkóstoló vörösbor, szállás, panzió

A Tolcsva Bor Kft. bemutatkozó oldala. Sajgó Pincészet és Panzió Tolcsva. Boraink: Tokaji Furmint (Félédes, száraz), Tokaji Sárgamuskotály, Tokaji Hárslevelű, Tokaji Szamorodni (Édes, száraz) Tokaji Késői Szüretelésű (Furmint, Sárgamuskotály, Hárslevelű), Tokaji Aszú (3,5,6 puttonyos), Tokaji Aszú Eszencia, Tokaji Eszencia (Nektár)  Borkóstoló, borkostolás, vendéglátás.

Keresés