Harmincnál is több fajta lecsóval és a hozzájuk illő fröccsökkel, vodka, whisky és sör alapú spriccerekkel várja látogatóit a budapesti Lecsófröccs Piknik augusztus 8. és 10. között Budapesten a Mikszáth Kálmán téren, a Krúdy Gyula utcában és a Szentkirályi utca Baross utca felé eső szakaszán.

A harmadik Lecsófröccs Pikniken kiállító éttermek több mint harmincféle magyar és nemzetközi lecsót kínálnak majd, és egyebek mellett megkísérlik elkészíteni a világ legerősebb lecsóját is - adták hírül az MTI-hez eljuttatott hétfői közleményükben a szervezők.

Az erős lecsót szombaton főzik, és a vállalkozó kedvűek a 18 órakor kezdődő evőversenyen meg is kóstolhatják. Aki főzni szeret inkább, azt vasárnap 12 és 15 óra között főzőversenyre várják. A részletekről a fesztivál Facebook-oldalán (www.facebook.com/lecsofroccs) olvashatnak az érdeklődők.

A környék helyi éttermeinek lecsói mellett neves pincészetek boraiból lehet válogatni, de a bor és a fröccs mellett vodka, whisky és sör alapú spriccereket is lehet majd kóstolni.

Forrás: MTI




Pin It
Facebook Social Comments
Rating:
( 1 Rating )

Fehértói Halászcsárda

Algyői Halászcsárda

Jobb Miint Otthon Kisvendéglő és Halászcsárda Szeged

Kiskőrössy Halászcsárda Szeged

Stüszi Vadász Étterem Szeged

Stüszi Vadász Étterem Szeged

Stüszi Vadász Étterem Szeged

Gere Tamás és Zsolt pincéje - Villány. Borkostoló, vendéglátás, étterem, bororzó. Borok: Villányi Olaszrizling, Siklósi Hárslevelű, Villányi Rosé, Villányi Kékoportó, Villányi Kékfrankos, Villányi Pint Noir, Villányi Cabernet Sauvignon

Polgár Pincészet, Polgár Zoltán borász, Villány, pincelátogatás, borkóstoló vörösbor, szállás, panzió

A Tolcsva Bor Kft. bemutatkozó oldala. Sajgó Pincészet és Panzió Tolcsva. Boraink: Tokaji Furmint (Félédes, száraz), Tokaji Sárgamuskotály, Tokaji Hárslevelű, Tokaji Szamorodni (Édes, száraz) Tokaji Késői Szüretelésű (Furmint, Sárgamuskotály, Hárslevelű), Tokaji Aszú (3,5,6 puttonyos), Tokaji Aszú Eszencia, Tokaji Eszencia (Nektár)  Borkóstoló, borkostolás, vendéglátás.

Keresés