Az angol Business Traveller magazin Cellars in the Sky borversenyén az ausztrál Qantas vitte el a legtöbb – szám szerint öt – aranyérmet, de az Emirates és az Eva Air két-két, az El Al, a Qatar Airways és az Air New Zealand egy-egy első helyezést ért el.

A Business Traveller Hungary angol anyalapja már régóta szervezi a légitársaságok fedélzeti borainak éves seregszemléjét, amelyen – a hazai versennyel ellentétben nem szakértőkből és üzleti utazókból álló zsűri – hanem a Master of Wine-okból és neves borértőkből álló négytagú bizottság rangsorolja a vakon kóstolt tételeket.  (Budapesten 2012. novemberében rendeztük meg másodszorra az Égi borospincék versenyt, a következő megmérettetésre 2014. novemberében kerül sor.)

Az idei megmérettetésre a felkért 75 légitársaságból 28-an neveztek, a bírálatra decemberben került sor Londonban, az eredményeket február elején, nagyszabású gála keretében ismertették. A versenyben nevezett légitársaságok: Aer Lingus, Air Canada, Air Franciaország, Air New Zealand, All Nippon Airways, American Airlines, Austrian Airlines, British Airways, Cathay Pacific, Delta Air Lines, El Al, Emirates, Etihad Airways, Eva Air, Finnair, Jetstar, KLM, Korean Air, LAN, Malaysia Airlines, Oman Air, Qantas, Qatar Airways, Singapore Airlines, South African Airways, TAM Airlines, TAP és US Airways.

A nyertesek:

Első osztály, vörösbor:

Aranyérem: Emirates – Clarendon Hills Shiraz 2005, McLaren Vale, Ausztrália

Ezüstérem: British Airways – Napanook 2007, Napa Valley, Kalifornia

Bronzérem: Emirates – Château Cos d’Estournel 2000, Saint-Estèphe, Franciaország

Első osztály, fehérbor:

Aranyérem: Qantas – Leeuwin Estate Art Series Chardonnay, 2009, Margaret River, Ausztrália

Ezüstérem: TAM Airlines – Dr Bürklin-Wolf Pechstein Grand Cru 2009, Pfalz, Németország

Bronzérem: (megosztva):  El-Al – Yarden Viognier 2011, Galilee, Golan Heights, Izrael; Malaysia Airlines – Fritz Haag Brauneberger Juffer Sonnenuhr Riesling Spätlese 2011, Mosel, Németország

Első osztály, pezsgő:

Aranyérem: Qantas – Taittinger Comtes de Champagne, 2000, Franciaország

Silver Medal (megosztva): Korean Air – Champagne Laurent-Perrier Alexandra Rosé 1998, Franciaország; Singapore Airlines – Champagne Dom Pérignon 2004, Franciaország

Bronzérem: American Airlines – Champagne Gosset Grande Réserve NV, Franciaország

Első osztály desszert/erősített bor

Aranyérem:El-Al – Yarden Heights Gewurztraminer Late Harvest 2011, Golan Heights, Galilee, Izrael

Ezüstérem:Qantas – Seppeltsfield Paramount Rare Tokay NV, Ausztrália

Bronzérem (megosztva): All Nippon Airways – WJ Graham’s 30 Years Tawny Port, Portugália; TAM Airlines – Croft Late Bottled Vintage Port 2005, Portugália

Legjobb első osztályú „pince”:

Aranyérem:Qantas

Ezüstérem:All Nippon Airways

Bronzérem: British Airways

A legjobban prezentált első osztályú borkínálat:

Aranyérem:Qatar Airways

Ezüstérem:Qantas

Bronzérem: Singapore Airlines

Business class, vörös:

Aranyérem:Cathay Pacific – Murray Street White Label Barossa Shiraz, 2008, Ausztrália

Ezüstérem:Qantas – Best’s Great Western Bin One Shiraz, 2011, Victoria, Ausztrália

Bronzérem (megosztva): Etihad Airways – Jim Barry, the Lodge Hill Shiraz, Clare Valley 2010, Ausztrália; Finnair – Atteca Vieilles Vignes 2012, Calatayud, Spanyolország

Business class, fehér:

Aranyérem: Eva Air – Vincent Girardin Chassagne Montrachet Vieilles Vignes, 2010, Burgundy, Franciaország

Ezüstérem: Cathay Pacific – Taylors Clare Valley Chardonnay 2009, Ausztrália

Bronzérem: Air Canada – Peter Yealands Sauvignon Blanc 2013, Marlborough, Új-Zéland

Business class, pezsgő:

Aranyérem: Eva Air – Champagne Dom Pérignon, 2004, Franciaország

Ezüstérem (megosztva): All Nippon Airways, Qantas, Singapore Airlines – Champagne Charles Heidsieck Brut Réserve NV, Franciaország; Emirates – Champagne Veuve Clicquot Vintage 2004, Franciaország

Bronzérem: American Airlines – Champagne Moutard Vintage 2008, Franciaország

Business class, desszert/erősített bor:

Aranyérem:Emirates – Graham's 20 Year-Old Tawny Port, Portugália

Ezüstérem:Qantas – Lillypilly Noble Blend Family Reserve 2008, New South Wales, Ausztrália

Bronzérem: Austrian Airlines – Kracher Cuvée Beerenauslese 2010, Neusiedlersee, Ausztria

Legjobb business class „pince”:

Aranyérem:Qantas

Ezüstérem:Etihad Airways

Bronzérem: Cathay Pacific

Legjobban prezentált business class borlap:

Aranyérem: Air New Zealand

Ezüstérem: Qatar Airways

Bronzérem: Finnair

Legjobb borválaszték (összesített):

Aranyérem: Qantas

Ezüstérem: Emirates

Bronzérem (megosztva): El-Al, Cathay Pacific

Legjobb légi szövetség: Oneworld




Pin It
Facebook Social Comments
Rating:
( 0 Rating )

Fehértói Halászcsárda

Algyői Halászcsárda

Jobb Miint Otthon Kisvendéglő és Halászcsárda Szeged

Kiskőrössy Halászcsárda Szeged

Stüszi Vadász Étterem Szeged

Stüszi Vadász Étterem Szeged

Stüszi Vadász Étterem Szeged

Gere Tamás és Zsolt pincéje - Villány. Borkostoló, vendéglátás, étterem, bororzó. Borok: Villányi Olaszrizling, Siklósi Hárslevelű, Villányi Rosé, Villányi Kékoportó, Villányi Kékfrankos, Villányi Pint Noir, Villányi Cabernet Sauvignon

Polgár Pincészet, Polgár Zoltán borász, Villány, pincelátogatás, borkóstoló vörösbor, szállás, panzió

A Tolcsva Bor Kft. bemutatkozó oldala. Sajgó Pincészet és Panzió Tolcsva. Boraink: Tokaji Furmint (Félédes, száraz), Tokaji Sárgamuskotály, Tokaji Hárslevelű, Tokaji Szamorodni (Édes, száraz) Tokaji Késői Szüretelésű (Furmint, Sárgamuskotály, Hárslevelű), Tokaji Aszú (3,5,6 puttonyos), Tokaji Aszú Eszencia, Tokaji Eszencia (Nektár)  Borkóstoló, borkostolás, vendéglátás.

Keresés