Korai körtefajták (Arabitka Árpával érő)

körte

Mindkét fajta gyakran terem mag nélküli gyümölcsöket.
A Duna-Tisza közének két legjellemzőbb korai körtéje (Pyrus communis L.) az Arabitka és az Árpával érő.
Az Arabitka magyar eredetű fajtakör, amely Magyarországon a Duna-Tisza közén az egyik legelterjedtebb nyári körtefajta. A fajtakörből Korponay Gyula és Brózik Sándor szelektálta az Arabitka G. fajtát.
Érési ideje június vége, július eleje. Gyümölcse kicsi, széles körte alakú, éretten aranysárga héjú. Kocsánya húsos, vastag. Húsa fehér, bőlevű, édeskés. Fája nagyon erős növekedésű, kezdetben feltörő, idősebb korban szétterülő.
Az Árpával érő az igen korai érésű (június vége) fajták egyik legelterjedtebb képviselője a Duna-Tisza közén. Viszonylag kis gyümölcsű (30 g tömegű), megnyúlt, tojásdad alakú. Héja vékony, kissé zsíros tapintású, citromsárga színű, napos oldalán pirossal mosott. Kocsánya hosszú, a gyümölcshús gyűrűszerűen ráfut a kocsányra. Gyümölcshúsa fehér, gyengén illatos. Erőteljes növekedésű, nagy, terebélyes fát nevel. Igen bőven terem.
A Duna-Tisza köze szőlőskertjei, gyümölcsösei bővelkedtek körteféleségekben. A mikroklímának megfelelően a barna homoktalaj kedvező feltételeket teremtett a körtéknek. Hagyományosan híres gyümölcstermő vidéknek számított Kecskemét és Nagykőrös környéke. Nagykőrösön a XVIII. század közepén bukkant fel egy körtefaj, a "Király körtvély", amely minőségi gyümölcsnek számított, mivel a vármegye viceispánjának adtak belőle ajándékot. E fajta a császárkörtével (a későbbi Vilmos körtével) azonosítható. Kecskeméten a régi fajtájú körték között található meg - többek között - a "furkó", a "bőr", az "árpával érő", a "búzával érő", a "mákfejű".
Az Árpával érő már a XVIII. században jellegzetes fajta lett. A XIX. század második felében a három város (Cegléd, Nagykőrös, Kecskemét) határában közel száz fajta körtét termesztettek. E fajták többsége nemesített egyed volt. Az Árpával érő körték sokszor határfák, hagyásfák voltak, amelyek a gyümölcsellátáson felül a birtokperekben is nagy szerephez jutottak.
&filetext8=Mindkét fajtának rövid a fogyasztási ideje, hamar lepuhulnak, könnyen szotyosodnak (a túlérett gyümölcs lekvárszerű, barna húsállománya). Különlegességük a nagyon korai érés, gyakran a késői cseresznyékkel együtt kerülhetnek az asztalra. A túlérett gyümölcsökből kiváló pálinka főzhető.
Mindkét fajta igénytelen a környezettel szemben, ezért - megfelelő piaci feltételek mellett - az ökológiai termesztési mód fajtái lehetnek a jövőben. Erőteljes, terebélyes, nagy fát nevelnek, a metszést kevésbé tűrik. Az Árpával érő gyakran hoz termést a hosszú vesszők végén, ezért azokat nem szabad visszametszeni. Korán virágoznak, jó pollenadóik a Vilmos körte és a Giffard vajkörte. Mindkét fajta igen korán termőre fordul, és évente rendszeresen, bőven terem. Edzett, egészséges fái vannak, az Alföld szélsőséges talajviszonyai miatt elsősorban vadkörte magoncalanyon nevelik.
A Duna-Tisza közén a körtét elsősorban a házi kertekben és a szőlők között termelik. Az itteni körtefaállomány egy részét, mintegy a 20%25-át adja a két fajta.