Vissza az előző oldalra!

Untitled Document

A Magyarok Nagy Asztala -
gasztronómiai fesztivál a Budai Várban

Időpont: 2008. július 4-6.

Hazánk egyik legnívósabb gasztronómiai fesztiválja kerül megrendezésre 2008. július 4-6. között, a történelmi hagyományokkal rendelkező Budai Várban.

A reneszánsz év eseményeihez kapcsolódó rendezvényen, e téma köré összpontosulnak a programok, amellett, hogy az érdeklődőknek lehetőségük nyílik majd ezer év legjellegzetesebb ételeinek megkóstolására, a honfoglalástól napjainkig.

A bejáratnál a reneszánszt idéző korhű ruhákat viselő apródok köszöntik a belföldről és külföldről érkezőket, és a portékáikat bemutató mesterek reneszánsz korhű ruhákban állnak a vendégek rendelkezésére.

A fesztivált szervező Első Magyar Fehérasztal Lovagrend ekkor indítja útjára karitatív programját, mely a nélkülöző gyermekek megsegítésére irányul, a Jeruzsálemi Szent János Máltai Lovagrend együttműködésével, és védnökségével.

A rendezvény kiváló kikapcsolódási lehetőséget kínál az egész családnak: a kézműves foglalkozásoktól kezdve, a történelmi várjátékok előadóművészeinek produkcióján át, a történelmi konyhák, és főzőshow-k világáig minden kedves látogató találhat az ízlésvilágának megfelelő ételt, és programot.

E fesztivál, melyet Benke Laci bácsi, négyszeres olimpiai bajnok, Oscar-díjas mesterszakács neve is fémjelez, kétségkívül egyike azon hazai eseményeknek, melyek turisztikai vonzásukkal hozzájárulnak Magyarország hírnevének öregbítéséhez.

A Magyarok Nagy Asztala Dr. Szili Katalin fővédnökségével, és a Jeruzsálemi Szent János Szuverén Máltai Lovagrend védnökségével kerül megrendezésre.

Jöjjön, kóstolja meg őseink étkeit, és élvezze kultúránk korabeli gyöngyszemeit!

Szeretettel várjuk eme történelmi időutazással egybekötött lakomára!

Bővebb információ: www.amagyaroknagyasztala.hu

Nagyközönségi programok

- Korabeli működő szikvíz üzem
- Sütöde
- Működő Pálinka üzem
- Magyar bor utca
- Vásári kavalkád
- Rétesek, kenyér-lángosok
- Hortobágyi pásztorok
- Mangalicából készült ételek, birkából készült ételek, szürke marhából készült ételek, magyar tarkából készült ételek
- Honfoglalás kori konyha, reneszánsz kori konyha, középkori konyha, milleneum kori konyha
- Kézműves műhelyek
- Kézműves mesterségek bemutatása
- Biotermékek
- Hazai gyártású sörök
- Lovagrendek bevonulása
- Lovagi avatás
- A Magyarok Nagy Asztala című Guinness rekord méretű könyv kiállítása a Nemzeti Galériában

Kalandozások az asztal körül

Honfoglaló eleink egyik fő tápláléka a nyárson vagy a bográcshoz hasonló üstökben készült vadhúsok és a halak voltak, de már a megszelídített háziállatok is velük éltek: marhákat, lovakat, juhokat és sertéseket tartottak. A vadak mellett meghatározó volt a lóhús fogyasztása. Fűszerként ismerték a sót, borsot, hagymát és fokhagymát. Édesítőjük a méz volt.

Az Árpád-házi királyok idejében az udvar állandóan úton volt: folyamatosan járták végig várispánságaikat, hogy ott beszedjék és feléljék a beszolgáltatott terményadókat, dézsmákat. A királyi és főúri szakácsok konyhájában a legkülönfélébb vadak mellett a halak jelentős szerepet játszottak. Óriási hagyománya volt az ökörsütésnek, amelyben nemcsak a nemesi, de a mezővárosi és a köznépi szakácsok is kiemelkedtek. A káposzta évszázadokon át volt mind a nemesi, mind a paraszti konyha kedvelt alapanyaga. "Ez a magyaroknál oly közönséges palánta, hogy alig élhet az szegényember anélkül. Sőt a savanyú káposztát még eleinktől maradott névvel Magyarország címerének szoktuk nevezni."

A fényűző reneszánsz uralkodó, Mátyás király udvaráról Galeotto Marzio így emlékezett meg: "Magyarországon az a szokás, hogy négyszögletű asztalnál étkeznek, amely szokás még a régi rómaiaktól származik, -továbbá, hogy mindent lében adnak fel, s a mártások az ételek minősége szerint különbözők. A libát, kacsát, kappant, fácánt, foglyot, seregélyt, ami itt mind nagy számban található, továbbá a marha, bárány, gödölye, sertés és vaddisznóhúst mind más és más megfelelő lében, részben kirántják, részben becsinálják. A sáfrányt, szegfűszeget, fahajat, borsot, gyömbért és másféle fűszereket igen nagymértékben használják."

Az 1800-as évek a konyhában is a reformkor. Rengeteg új és kevésbé új növény hódítja meg a nemesi és a paraszti asztalt: burgonya, kukorica, paprika, répacukor jelenik meg rajta. Ekkor kezdődött meg paprikás ételeink: a paprikás, a gulyás, és a pörkölt diadalútja. "... sokszor Petőfi állapította meg az étlapot. Legkedveltebb étele a gulyás és a túrós csusza volt. Sokszor még reggelire is gulyást főzetett."

A millennium idején már európai hírű szakácsok, vendéglátósok üzemeltetik a falusi fogadótól a kisvárosi vendéglőn át a tabáni kiskocsmáig vagy a nagykörúti szállodákig a vendéglátóhelyeket. Ekkor kreálnak olyan ételeket, mint a palócleves, a rigójancsi, a Dobos-torta. A kor konyhaművészetét Móricz Zsigmond így világítja meg: "Húsleves, úgy kell készülni, hogy abban legyen marhahús is, meg szárnyas is. Lehetőleg kacsa,. de ha kakas van benne, az még jobb. ... Óriási nagyságú tortatálcán, tűzön forróra hevítve volt, rettenetes tömegű velő volt felhalmozva s körülötte apróra szelt pirítós kenyér... Pompás félkövér marhahús darabok hevertek a tálon, s gőzölögtek isteni jóízzel... Friss cseresznye "nagy szemű, kőkemény, sárga-piros gyümölcs", és fekete kávé.

TERVEZETT PROGRAMOK - Reneszánsz program sorozat

Július 4. péntek 
Reneszánsz háttérzene ( Tabulatura együttes )
Reneszánsz háttérzene
Gladius Consort és Megaron Pantomim együttes
O. Vechi: L'Amsiparne - madrigál komédia
Mandel Quertet koncertje
Reneszánsz vacsora

Július 5. szombat
Mátyás király bevonulása ( közm. Garabonciás Együttes)
Királyi lovagi torna - Visegrádi várjátékok részlet
Musica Historica - koncertje -"Hárfa, lant zengése gyönyörűséget hoz"
Garabonciás Együttes - Középkori vásár
Győri István és Völgyi Attila lantduó koncertje
Voces Aequales - reneszánsz világi vokális zene
Királyi lovagi torna - Visegrádi várjátékok részlet
Garabonciás Együttes - Középkori vásár
Sonotores Pannonie - reneszánsz toronyzene
Banchieri Énekegyüttes - reneszánsz világi vokális zene

Company Canario Historikus Táncegyüttes és Musica Profana 
"Királyok, hercegek, fejedelmek tánca"
(Mátyás udvarától a nemzeti romantika koráig)

Reneszánsz vacsora

Július 6. vasárnap  
Mátyás király bevonulása ( közm. Garabonciás Együttes)
Királyi lovagi torna - Visegrádi várjátékok részlet
Garabonciás Együttes - Középkori vásár
Musica Historica - koncertje -"Sok szép hadak, majd indulnak"
Excanto Együttes
Garabonciás Együttes - Középkori vásár
Királyi lovagi torna - Visegrádi várjátékok részlet
Gladius Consort és Megaron Pantomim együttes
O. Vechi: L'Amsiparne - madrigál komédia
Company Canario - " Vero Amore "- reneszánsz táncjáték
Musica Profana - régizene együttes koncertje

TERVEZETT PROGRAMOK - Savoyai terasz

Reneszánsz vacsora

Királyi sarogjára vetve

Vadmeggy füstönyön az pávának mellye

Sódar almás hagyma sásával

Vadmalacból pástétom malosás kalácson

Tikfik liktáriuomos lencsével, éltető búzával

Makkon pendült malacfi kemencében izzasztva

Éles borssal visegrádi szarvasderék borba fojtva, áfonyás sásával

Szitavi kácsa csomboros káposztával

Cserepes, babos tyikmony czipóban

Étekvégi nyomtató finomságok

Perkelt dió mézzel

Kékszilvás királyi vánkos

Malosás kalács a királyné kedvére

Parázson sült diós dorong

Tyikmonyos pogátsa perkelt káposztával

Sajtoknak legjava, mely e honban meg vala

Kelt az Úr 2008. esztendejében

"A Magyarok Nagy Asztala" címmel Európa legnagyobb gasztronómia fesztiválja kerül megrendezésre, 2008. július 4-6. között, immáron második alkalommal, a Budai Várban.
Az alapötletet "A Magyarok Asztala"  című, Benke László, négyszeres olimpiai bajnok, Oscar-díjas mesterszakács által jegyzett könyv adta, melyben átfogóan mutatja be a magyar konyhakultúra fejlődését a honfoglalástól egészen napjainkig. E Guiness-rekord méretű könyv, melynek külső borítója egy diófából készült dombormű, jelenleg a Magyar Parlament Vadásztermében található.
A fesztivál létrehozásának egyik oka abban keresendő, hogy rohanó világunkban egyre kevesebb időnk marad nemzeti hagyományain ápolására. A múlt, az értékek megőrzése, és fenntartása minden nép számára rendkívül fontos. Az idén, lévén, hogy a Reneszánsz évét üljük, e téma köré összpontosulnak a programok, amellett, hogy a látogatóknak lehetőségük nyílik majd ezer év legjellegzetesebb ételeinek megkóstolására, a honfoglalástól napjainkig. Nem titkolt cél, annak elősegítése, hogy hazánkat az őt megérdemlő tisztelettel említsék szerte a világban. E fesztivál kétségkívül egyike azon hazai rendezvényeknek, melyek turisztikai vonzásukkal hozzájárulnak Magyarország hírnevének tökéletesítéséhez.
Akik a háttérben állnak:
E különleges kulináris kalandozásra az "Első Magyar Fehérasztal Lovagrend" invitál minket, mely 2005. decemberében alakult. A lovagrend feladatának tekinti a magyar gasztronómia országon belüli, és nemzetközi színtéren való képviseletét. Ezen kívül a gasztronómia szakterületein tevékenykedő tagokat koordinálja, kapcsolatot tart határon túli magyarjainkkal is. Az ifjúság nevelését kiemelt feladatának tekinti, melyet tanfolyamokkal, kurzusokkal valósít meg.
A Magyarok Nagy Asztala Dr. Szili Katalin fővédnökségével, és a Jeruzsálemi Szent János Szuverén Máltai Lovagrend védnökségével kerül megrendezésre.
Karitatív programja, mely a nélkülöző megsegítésére irányul, hivatalosan e fesztiválon indul útjára, a Jeruzsálemi Szent János Máltai Lovagrend együttműködésével, és védnökségével. E program keretében hozzájárulásokat gyűjtenek, hogy a tiszta lelkű gyermekeket húsvétkor, karácsonykor vendégül láthassák.
Társszervezőként a Magyar Turizmus Zrt. segíti a színvonalas programsorozat létrehozását.
A rendezvényt Habsburg György nyitja meg.
A programokról:
A fesztivál egy csodálatos időutazás, mely során a látogatók megismerhetik gasztronómiai, és ezzel összefüggésben kulturális örökségünk kiemelkedő momentumait, ételeit, italait.
A bejáratnál a reneszánszt idéző korhű ruhákat viselő apródok köszöntik a belföldről és külföldről érkezőket, és a portékáikat bemutató mesterek reneszánsz korhű ruhákban állnak a vendégek rendelkezésére.
A fesztivált szakmai programok, főzőshow, látványkonyhák bemutatói színesítik. A korabeli öltözékek, helyszínek, kézművesek, zene, tánc és a színházi előadások, mind egy- egy időszak hangulatát idézik.  Sáfrány, gyömbér, gyenge fácánhús, tikmony, és megannyi, ma már elfeledett íz segít felidézni letűnt idők jóízű emlékeit.
A látogatóknak lehetőségük nyílik, megpihenve a Magyarok Nagy Asztalánál a reneszánsz ételek megkóstolására, melyhez reneszánsz zene és Mátyás Király bemutatása társul.
Reneszánsz vacsora elköltésére két alkalommal nyílik mód, hírességek, és hazánk megbecsült embereinek társaságában, július 4. és 5-én, este 19: 00-kor, az Oroszlános udvarban.
A színpadon és körzetében egész napos programok, a visegrádi várjátékok előadóművészei, és reneszánsz zenét, valamint színházi előadásokat szolgáltató művészek várják e történelmi utazás résztvevőit.
A belépőjegy tartalmaz 3 db kóstoló jegyet, így minden kedves érdeklődőnek lehetősége lesz megízlelni történelmünk étkeit.

2007. 

Magyarok Nagy Asztala Gasztronómiai Fesztivál Budapest 2007

Nézze meg a Fesztiválon készült videókat!

A Magyarok Nagy Asztala 1. rész (Interjúk: Szili Katalin az Országgyűlés Elnöke; Benke László Oscar-díjas mesterszakács)

A Magyarok Nagy Asztala 2. rész (Interjúk: Gianni Annoni olasz sztárszakács; Endrey Judit műsorvezető, Ferenczi Dezső a szegedi Roosevelt téri Halászcsárda üzletvezetője; Nádas György humorista; a Rippel Brothers)

Galéria

Első Magyar Fehérasztal Lovagrend - Magyarok Nagyasztala Gasztronómiai Fesztivál 2007 Budapest Első Magyar Fehérasztal Lovagrend - Magyarok Nagyasztala Gasztronómiai Fesztivál 2007 Budapest

Első Magyar Fehérasztal Lovagrend - Magyarok Nagyasztala Gasztronómiai Fesztivál 2007 Budapest

Vissza az előző oldalra!