A fűszerpaprika egynyári növény, magassága többnyire úgy fél méter és hetvenöt centiméter közé esik. Termése tíz-tizenöt centi hosszú, és három-öt centi átmérőjű, színe zöld, érett korában azonban bepirosodik. A capsicum a burgonyafélék családjába tartozik, vagyis rokonságban áll a dohánnyal és a paradicsomfélékkel - mellesleg mindhárom növény Amerikából került át kontinensünkre. Hazánkban fő termőterülete Kalocsa és Szeged környéke. Ahhoz nem fér kétség, hogy először Magyarországon használták a pirospaprikát tiszta formájában anélkül, hogy más anyagot vegyítettek volna hozzá. Törökországban, Közép- és Dél-Amerikában kizárólag egészben fogyasztották.

Halászlé paprika nélkül, kolbász fokhagyma nélkül, fasírt bors nélkül, vagy egy mezei krumpli főzelék babérlevél nélkül - ugye nehéz elképzelni. A felhasznált fűszerek mennyisége a mai élelmiszeradagunkhoz képest meglehetősen kevés, kulináris szempontból mégis nagy jelentőséggel bírnak. Ételeink fűszerek nélkül egyhangúak és ízetlenek lennének. A fűszerek azonban nemcsak étkezési szempontból fontosak. Egyetlen élelmiszer sem volt olyan hatással az emberiség történelmére, mint ételeink ízesítői. Mióta fűszerezzük ételeinket? Feltehetően azóta, hogy megfőzzük, sütjük azokat. Elődeink hamar rájöttek arra, hogy bizonyos növények leveleivel vagy terméseivel ételeik ízét javíthatják, ezért a tábortűznél sütés előtt és után bedörzsölték velük.

Itt van rögtön a bors, amely egy örökzöld kúszónövény fűzért alkotó, csonthéjas bogyótermése. A terméseket különböző érettségi stádiumokban szedik le, attól függően, milyen borsot akarnak készíteni.
Borsfajták: Amit mindenki ismer, a Fekete bors, tulajdonképpen zölden szüretelt bors, amelyet a begyűjtés után napon szárítanak, ennek hatására megfeketedik és megkeményedik. Milyen ételekhez használjuk? Rövid a válasz, szinte mindenhez, kivéve talán az édességeket, de a mai kísérletező gasztronómiában, már erre sem mernék megesküdni.

Panem et circenses - ezekkel a szavakkal követeltek kenyeret és cirkuszi játékokat az ókori Róma polgárai. A kenyér ma is az emberiség legfőbb tápláléka. A világ minden részében honos, de minőségre és milyenségre nézve, -bár mindenütt növényi alapanyagból- készül, igen különböző. A kenyeret gabonaneműekből sütik, mégpedig elsősorban búzából és rozsból, valamint árpából, zabból, kukoricából.
Kenyeret az emberiség ősi idők óta készít. A gabonaszemeket kezdetben kövek között megtörték, és vízzel feleresztve megfőzték, majd forró köveken vagy parázsban megsütötték. Eleinte sótalan kenyeret ettek. Mózes a húsvéti bárány elfogyasztásához megtiltotta a sózott kenyér használatát.

Tarhonya - milyen szépen hangzik ez a szó. Nagysága, színe, elnevezése, de felhasználása is helyenként változik. Általában több tojásból, megfelelő finomságú lisztből, sóval és vízzel gyúrják, mint a közönséges tésztát. Ezután az úgynevezett tarhonyarostán átdörzsölik, és nagyság szerint osztályozzák. A tarhonya elnevezést már egy 16. sz-i kézzel írott szakácskönyvben is megtaláljuk. A kutatók véleménye különböző az eredetéről. Egyesek oszmán-török eredetű jövevénynek tartják, míg mások a perzsa "tarkhane" megfelelőjét látják benne. Ez eredetileg egy darás levesféle, melyet savanyú tejjel készítenek. A délszláv népeknél -melyek hosszú ideig török befolyás alatt éltek-"tarana" néven emlegettek hasonló ételfélét.

Egy találós kérdéssel kezdeném. Íngyötrő tornagyakorlat, kötöző anyag, amely különösen hasznos csomagfeladásnál és egészséges, finom táplálék. Mi lehet a közös bennük? Nos elárulom nem a tigrisbukfenc, nem is a madzag amiről beszélünk, hanem a spárga. Sokan úgy vélik, hogy a világot a szerelem mozgatja, a művészet édesíti meg -és azok az ételek teszik kellemessé, amelyeket öröm látni és élvezet elfogyasztani. A spárga szinte egyedülálló abban a tekintetben, hogy egy tökéletes táplálék minden jó tulajdonságával rendelkezik és a fáraók kora óta királyok és közemberek kedvence egyaránt.