Bor és gasztronómia

Forrás: http://www.eger.hu/

• Hiedelmek és szokások az egri szőlők és pincék környékén
• A borvidék központja: Eger

Az egri borvidék mintegy 5000 hektárnyi szőlőültetvénye a Bükk hegység déli lankáin terül el. A borvidék két eredetvédelmi körzetre, az Egrire és a Debrőire tagozódik, így Eger várost és következő 17 községet foglalja magába: Andornaktálya, Demjén, Egerbakta, Egerszalók, Egerszólát, Felsőtárkány, Kerecsend, Maklár, Nagytálya, Noszvaj, Novaj, Ostoros, és Szomolya az Egri, illetve Aldebrő, Feldebrő, Tófalu és Verpelét a Debrői körzetbe.

Hiedelmek és szokások az egri szőlők és pincék környékén

- Fajcsák Attila -

Az öregek szerint vasárnapokon és egyházi ünnepeken - Úrnapja, Pünkösd, Gyümölcsoltó Boldogasszony, Szent Anna stb - tilos volt a szőlőbeli tevékenység. Azt tartották, hogy a katolikus nem dolgozik vasárnap, mert a hatnapi munka után a hetediket "az istennek kell szolgálni a templomban". Sokan szombaton csak délig dolgoztak, délután a férfiak pedig pincéztek. Ha mégis előfordult, hogy vasárnap napkelte előtt kiszaladtak a szőlőbe egy kis gyümölcsöt szedni, akkor is a tíz vagy tizenegy órakor kezdődő misére mindig visszaértek. Ha valami mégis munkát vállalt, vagy azért tette, mert nem volt nagyon vallásos, vagy a megélhetése miatt rákényszerült. Azokat, akik megtehették volna, hogy templomba menjenek, de munkára hivatkozva elmaradtak az istentiszteletről, a közösség megszólta. Gyakran előfordult a XX. század elején, hogy a fiatalok el-elmaradoztak a miséről. Ezt a szülők úgy büntették, hogy vasárnap délután sehová nem engedték el őket.Az év folyamán még több olyan nap volt - néhányról később szót ejtünk -, amikor tilosnak számított a szőlőbeli munka. Így pl. permetezés után 8 napig nem lehetett kimenni a szőlőbe, de nagy kánikula idején sem, mert ha "az egri asszonyok bő szoknyája hozzáért a szőlőhöz, a szőlő megsemmisült".
Egerben a szőlőt - a bő termés reményében - általában növekvő holdálláskor metszették. Ezt a hagyományt a nagy birtokon nem követték. Egyébként a kisebb szőlővel rendelkező gazdák, vagy a szegényebbjei közül is az "egyik hitt neki, a másik nem". Előfordult olyan eset, amikor a metszés idején annak ellenére, hogy napok óta ítéletidő volt, a gazda kiment szőlőjébe néhány tőkét megmetszeni csak azért, mert növekedett a hold. Az öregek ma is egyöntetűen vallják, hogy valaki "hódfottyakor meccett, annak szóevett (szuvas) lett a venyigéje", de ha holdtöltekor csinálta, akkor "meftőtődött" a hordója. Sokan hittek abban is, hogy a nagyon jó borral, vagy többesztendős óborral metszéskor megöntözött tőke ugyanolyan bő termést, magas cukortartalmú szőlőt ad majd, mint amilyenből az a bor készült. Ugyancsak a bőséges termés biztosítása érdekében metszették meg - katolikus módon - a szőlőterület négy sarkán lévő tőkéket. Mások szerint e szokásnak az volt a lényege, hogy a metszést végző ezzel ösztönözze magát a munka mielőbbi elvégzésére. A metszést rendszerint Szent József hetében kezdték, néhány nappal a nyitás után.
A kisebb szőlőterülettel rendelkező gazdák, amikor kimentek a szőlőbe, hozzá sem fogtak a munkához, amíg körbe nem járták a földet. A gazda eközben imádkozott és Isten áldását kérte. A legidősebbek szerint a szőlő körbejárásával az ártó lényeg távoltartását kívánták biztosítani, mások szerint azonban a gazda ilyenkor csak arra volt kíváncsi: milyen a szőlő fejlődése, történt-e lopás, seregély vagy más kártevő állat okozott-e valamilyen kárt.. A nagybirtokon mindezeket a vincellér ellenőrizte.
A szőlőkben tilos volt a káromkodás, a veszekedés és mindenféle erkölcstelen cselekedet. Különösen vonatkozott ez az egyházi tulajdonban lévő szőlőkre. Az öregek szerint ezeket a vallás tiltotta. Úgy vélték, hogy aki a szőlőben valamilyen erkölcstelenséget követ el, annak a "jó isten elveszi a termését". Ezért a nagyobb birtokokon a vincellér, a kisebb szőlőkben pedig a gazda gondoskodott a rendről. AXVIII. században, sőt később is, a városi magisztrátus súlyos pénzbüntetéssel torolta meg a szőlőben történt káromkodást.
Az egri szőlősgazdák és kapások az elemi csapásoktól - főleg a jégveréstől - féltek a legjobban. Különösen gyakori ez júniusban, júliusban. 1798-baugusztusában olyan jégverés volt a városban, amely még a vesszőket is tönkretette, olyannyira, hogy a gazdákat a vihar utáni látvány keserves sírásra fakasztotta. A XIX. század végén nem volt ritka az olyan eset, amikor 4-5 éven keresztül a szőlőkben 30-60%-os kárt okozott a jégeső, de előfordult, hogy a 95-100%-ot is elérte. Még a XX. század elején is a jégkárt tették az elemi csapások közül az első helyre.
A jégverés elleni védekezésnek több módja ismert- A leggyakoribb, amikor imádkozással kérik az égiek segítését a veszély elhárítására. Széles körben elterjedt, és minden bizonnyal régi keletű szokás a különféle szentelményekkel való megelőzés, védekezés. Vihar közeledtekor szentelt barkát és szentelt gyertyát égettek. Néhányan ma is hisznek abban, hogy ha szentelt barkát elássák a szőlő négy sarkában, a jégvihar elkerüli a szőlőt. Mások a feltámadáskor a templom előtt rakott tűzből vittek "szentelt szenet" és azt ásták el a parcella négy sarkában. Egy idős asszony szerint azonban a szőlőterület négy sarkában azért raktak valamilyen tárgyat, hogy a tolvajokat távol tartsák.
Tekintve, hogy a harang is szentelmény, és a harangozás szent funkció, szót kell ejteni a harangozással történő védekezésről. A zivatar, vihar előtti harangozást már évszázadokkal ezelőtt előírta a római szertartáskönyv. A katolicizmus tanai szerint nem a harangnak tulajdonítható a védő funkció, hanem a hívek harangozásra történő reagálásának, amely Istenhez való könyörgésben nyilvánul meg. A nép körében mindez nem ismeretes, csak az, hogy "a harang eltolja a felyhőket". A római szertartáskönyvvel ellentétben voltak olyan vidékek, ahol határozottan eltiltották a harangozást a vihar idején, mert állítólag az vonzotta a villámot, és attól tartottak, hogy a templomba csap.

1719-ben Egerben előírták a harangozónak, hogy "köteles tűz ellen és nyáron az ártálmas Fellyhők ellen … harangozni." A XVIII. század végén azonban az uralkodó megtiltotta a harangozást. Eszterházy Károly egri püspök ettől függetlenül 1793. augusztusában elrendelte egy közelgő vihar előtt, hogy szólaljon meg a városban minden harang, "mire a legterhesebb fellegek is szétoszlottak". Közel egy esztendővel később ugyanez történt. Az egri Ferences Renház Historia Domusa egy helyen megjegyzi, hogy a közelgő vihar és jégeső elé nem tudtak harangozni, mert megrepedt a templom harangja. A XVIII. században a városban minden napszakban megszólaltak a harangok, ha vihar támadt.
A vihar közeledtén napközben a Horánszki-, Preszler- és Steinhauser-féle szőlőben lévő kis harangokat, vagy ahogy a nép nevezte "csengő"-ket is félreverték. Mint előbb írtuk , a XVIII. században beszűntették a vihar elleni harangozást, mert azt tartották, hogy a haranghúzás vonzza a villámot. Több évtizedes kihagyás után Eger Város Tanácsa 1840. július 16-án az levelet intézte az érsekhez, melyben kérték a vihar előtti harangozás ismételt engedélyezését.
A jégeső elleni, viharágyúval való védekezés a XIX. század végén terjedt el hazánkban a földművelésügyi miniszter rendeletére a stájerországi sikerek következményeként. A kaviccsal és puskaporral működő ágyúkat a Rózsás-dűlőben, a Síkhegyen, a Cigléd-tetőn és a Rác hegyen állították fel, s kezelésük a vincellérek feladata volt. A viharágyúkat városunkban az 1940-es évek végén vonták ki a forgalomból. Miként az égiekhez való fohászkodás, harangozás sem biztosított teljes védelmet, úgy az ágyú sem. Mindenesetre a szüret idején, a hangulat emelésében mindig maradéktalanul betöltötte másodlagos szerepét. Bér egri vonatkozásban nincs határozott adatunk, de feltételezhető, hogy a viharágyú üzembe helyezése előtt itt is felszentelték, mint például Visontán.
A XX. század elején több olyan apróhirdetés olvasható a helybeli sajtóorgánumokban, amelyek jégkár elleni biztosításra ösztönzik az egri lakosságot. Mivel ezzel kapcsolatos levéltári iratok nem maradtak fenn, nincs tudomásunk arról, milyen mértékben éltek ezzel a lehetőséggel a nagybirtokosok, a szőlősgazdák és kapások.
A hóstyán élő legszegényebb szőlőművesek körében a közelmúltig élt a szokás, hogy közeledtekor éles szerszámot (balta, kasza) fordítottak az ég felé, vagy ha éppen a szőlőhegyen tartózkodtak, akkor nyelével lefelé ásót nyomtak a földbe azért, hogy az él széthasítsa a fellegeket. Nem lehet kétséges, hogy ez a szokás az analógiás mágia körébe sorolható.

A borvidék központja: Eger

Eger városa, ez a több mint ezeréves kisváros, dicső történelmi múltjával, értékes műemlék együtteseivel, boraival és gyógyvizeivel Magyarország leghíresebb városainak egyike. Egert történelmi városként szokták emlegetni, de úgy is, mint a barokk, a bor, a gyógy- és termálvizek és diákok városát. Már első királyunk, Szent István uralkodása alatt püspöki székhely volt. A történelem viharai nem kímélték a várost, a tatárjárás idején majdnem elpusztult, de a XII. században épített kővára a török harcok idején már nagyon fontos szerepet játszott a védelemben. Dobó István várkapitány és 2000 fős maroknyi csapata 1552-ben több mint egy hónapig álltak ellent a negyvenszeres török túlerőnek. Eger a barokk városa, városképét a barokk uralja. A XVII. században jelentős kulturális és művelődési központ volt. Az elmúlt évszázadok építészetének közel 170 kiemelkedő alkotása maradt fent szinte érintetlen szépségben: a vár és erődrendszere, a vármúzeum, a kazamata, a kőtár, a Gótikus Palota, a Líceum, a Főegyházmegyei Könyvtár, a Specula obscura (a Csillagvizsgáló), a periszkóp, az Érseki Palota, a városfalrészlet és a bástya, a Török fürdő, a Megyeháza épülete a Fazola Henrik kovácsolta vaskapukkal, az egykori megyei börtön, az Irgalmasok temploma a kórházzal, a Ciszter és a jezsuita gimnáziumok, a Foglárium, az ortodox parochia és a templom, a rokokó kispréposti palota, a Főszékesegyház, a barokk ciszter, minorita és ferences templomok, a szervita templom, a Minaret, a nagypréposti palota, az Érseki Gyűjteményi Központ, a Telekessy István Patikamúzeum habán edényekkel, a Gárdonyi Géza Emlékmúzeum az író lakóházában.

A város és környéke híres történelmi borvidék. A lakosság csaknem 1000 éve foglalkozik szőlő- és bortermeléssel olyan kiváló borokat termelve, mint az Egri Bikavér, az Egri Leányka, Debrői Hárslevelű, Egri Chardonnay, Egri Cabernet franc és sauvignon, Egri Merlot, Egri Kékfrankos és Kékmedoc. Az egri borvidék a rendszerváltozás után rendkívül gyors fejlődésen ment át. A szőlőültetvények területe a hagyományos és az új fajták legjobb termőhelyekre történő újratelepítésével jelentősen növekedett (Nagy-Eged, Pajdos). A fejlett nyugati borkultúrákban működő AOC rendszert meghonosították. Az egy nagy állami borászati vállalat mellett több száz közepes és kisméretű borászat megalapításával és látványos fejlődésével a borvidék borainak minősége jelentősen javult. A legöregebb borospincék kora a 400 évet is meghaladja, de napjainkban is vájnak még új pincéket. Nyugodtan mondhatjuk azt, hogy Eger a borok bástyája.
A térség gyógyító hatású vizeit már a XV. században ismerték. A török hódoltság alatt több nyilvános fürdő működött, amelyek közül a felújított, Török fürdő néven ismert Arnaut pasa fürdője ma is várja a gyógyulni vágyókat. Közvetlen szomszédságában található az egri termál strandfürdő, ugyancsak itt található a Bitskey fedett versenyuszoda is. A látnivalók mellett évente visszatérő programsorozatok várják az idelátogatókat, köztük szabadtéri fesztiválok, hangversenyek, folk- és moderntánc bemutatók.

Egri Borút Egyesület

Címe: 3300 Eger, Kőlyuktető, Pf. 83.
Telefon: 36/310-533
Elnök: Dr. Horuczi Csaba
Titkár: Bíró József

Az Egri borvidéken megtalálható főbb szőlőfajták

Kékfrankos, Kékoportó, Blauburger, Zweigelt, Cabernet franc, Cabernet sauvignon, Merlot, Kékmedoc, Kadarka. Leányka, Olaszrizling, Chardonnay, Hárslevelű, Ottonel muskotály.

Az egri borvidék jellegzetes borfajtái

Egri Bikavér, Egri Cabernet sauvignon, Egri Cabernet franc, Egri Kékfrankos, Egri Merlot, Egri Kékfrankos. Egri Leányka, Debrői Hárslevelű, Egerszóláti Olaszrizling, Egri Chardonnay, Egri Muskotály.

A sok neves egri borász közül az Év Bortermelője címet Thummerer Vilmos 1995-ben, Gál Tibor 1998-ban nyerte el.