Tiffán Ede és fia Zsolt viszi tovább déd és ük nagyszüleik által megteremtett hagyományt. Birtokuk jelenleg 21 hektár, ezen kékoportó, kékfrankos pinot noir, cabernet sauvignon és franc valamint merlot terem. Felvásárolt szőlőből fehérbort is készítenek. Tiffán Ede a villányi borkészítés nagy öregje, ma már országosan és külföldön is elismert borászok tanulták meg tőle a borkészítés csínját-bínját. A Tiffán borok nagy formátumúak, ünnepéjesek, püspökök és királyok poharába való italok.
Márai Sándor: Magyar borok
Márai Sándor alig negyvenévesen, 1941-ben arról álmodott, hogy öregkorában valahol a város környékén, szelíd dombok ölében borospincéje lesz. Az öreg hordókban jóféle magyar borok dohognak, vendégeit az agg diófa alatt majd olaszrizlinggel várja, mert ?az olasznak nevezett magyar rizlingben van valamilyen otthonos bizalmasság; az ember úgy issza, mint mikor rokonokkal beszél".
Vendégeit sonkával, tormával kínálná, hozzá igazi liptai túrót, természetesen paprika, mustár és ajókagyűrű nélkül, mert a ?tiszta borhoz egyszerű, tiszta harapnivaló szükséges". Kezükben a poharakban gyöngyöző borral csodálnák a naplementét - és hallgatnának: ?A somlói borban a magyar legnemesebb tulajdonságai élnek: keleti bölcsesség és nyugati műveltség. Van benne valami Ázsia nyugalmából és Európa kíváncsiságából. Ez a legszerencsésebb keverék borban és emberben."
Háború volt hazánkban és a nagyvilágban 1941-ben. Az író érezte, tudta: álmodni arról kell, ami lesz, mert ami van, az elviselhetetlen. Szerte nézett s nem lelé / Honját a hazában. ?Mikor a rizlinggel is baj lesz Magyarországon, én már nem akarok élni."
Aztán mindennel baj lett.
A fasiszta gyilkosok elől Leányfalura, a kommunista gyilkosok elől Itáliába menekült. Ott nem volt baj a rizlinggel. Itthon akkor már igazi, magyarnak nevezett olaszrizling sem volt, csak borgyárakban összepancsolt lőre: abasári rizling.
A kommunisták azt mondták: szabadság. Hazudtak.
Azt mondták: Márai Sándor nevű magyar író nincs. Hazudtak.
Azt mondták: abasári rizling. Hazudtak.
Az elmúlt tíz évben újra fölfedezte az ország a 20. század egyik legjelentősebb magyar íróját. De nagyon sok embert örökre megraboltak. Más ifjan, lelkesen, életre kíváncsian fölfedezni egy író varázslatos gondolatait, stílusát, s nagyon más deresedő fejjel mélázni bölcs mondatokon. S aki ifjúkorában csak gyárakban gyártott abasári rizlinget ivott, öregkorában nem biztos, hogy egyetért Márai Sándorral: az igazi bor a legnemesebb és gondolkodásunkat nemesítő ital.
Akinek elraboltak negyven évet az életéből, annak soha be nem gyógyuló seb ég a lelkében.
A rablóknak talán megbocsát. De a seb éget: nem felejthető. Emlékeztet mindenkit arra, hogy soha többé ne engedjük, hogy önjelölt, hataloméhes mindentudók ismét elrabolják az életünket.
A hazánkat. Az irodalmunkat. A borunkat.
Márai Sándornak öregkorában nem volt pincéje.
Mi már ihatunk újra jó magyar borokat, s ha itáliai tájak bűvöletét idéző olaszrizlinget kortyolgatunk, álmodozhatunk arról, hogy öregkorunkban pincénk lesz, és ahogy Márai Sándor mondja: bölcsek leszünk, mint a bor.
Ha igazi bort iszunk.
Ha igazi irodalmat olvasunk.
Ha emlékezünk a múltra, amit túléltünk.
Márai Sándor: Magyar borok Írta Bertuccio több éve
/részlet/
Ha megöregszem, pincét akarok, ezt már szilárdan elhatároztam. Semmi mást nem akarok az élettől. A pince helyét is kinéztem, nem messze otthonomtól: gyalog járok majd ki, s vigyázok, hogy a környékbeliek, bortermelők, gyümölcsös-kertek tulajdonosai, vincellérek ne tudjanak semmit városi múltamról... A borok élnek és dohognak a pincében, a diófák lombjai között kövér darazsak dünnyögnek messze, a mélyben hajó úszik..., árut hoz és visz egy megbékélt világ jó szándékú népei között, a népek örök országútján, s Pannónia szőlőskertjeiben az éneklő lányok megmosták fehér lábukat és tapossák a fürtöket. Mind öregek leszünk, a pince tulajdonosai és vendégei, irodalomról csak akkor esik szó közöttünk, ha legalább ezer éves, s borról csak akkor, ha legalább ötéves; nem akarunk már bosszút és elfeledtük azokat is, kiknek egykor meg akartunk bocsátani. A tájast nézzük, kortyoljuk a bort, s óvatosan ejtjük a magyar szavakat, melyek egyidősek e tájjal. A bor nem bírja a beszédes vendéget, ez régi tapasztalás, s a beszédes vendég, akinek még fontos minden világi hiúság, nem bírja a bort. Ennek a pillanatnak élek; amit addig csinálok még, csak előkészület, magam sem tartom sokra. Mind bölcsek leszünk, s az első pohárból a földre is loccsantunk egy kortyot, nagyon régi áldozati szokás szerint. Mikor az első csillag feljön, kulcsra csukjuk a pince vasajtaját, s rövid botra támaszkodva megyünk haza. Az éjszaka hűvös már, a társaság árnyalakjait elnyeli az októberi este varázslata. Éltünk, nem éltünk, kinek fontos igazán?... Bölcsek leszünk, mint a bor, melyet ittunk, s vállvonogatva beszélünk az utókor ítéletéről. Mert minden bölcsesség alja, melyet a magyar a hazai borból és a műveltségből tanult, ennyi: szeretni kell az életet, s nem kell törődni a világ ítéletével. Minden más hiúság.."
Tel.: 
Fax: 
E-mail:
Ez az email cím védett a spam robotoktól, a megtekintéséhez engedélyezni kell a Javascriptet.
Web:
